A Czupi Kiadóról, kiadványokról a sajtóban megjelent híradások, könyvbemutatók

	Zalai Hírlap 2024. szeptember 12. 213. szám 6. oldal - Szent Margit életéről Eredeti cikk A cikk szövege
	Kanizsa Újság 2024. augusztus 14. 17. szám 7. oldal - Királyok vére Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2022. december 9. 287. szám 3. oldal - Réka kalandjai Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2022. október 31. 254. szám 4. oldal - A szimfonikusok százéves jubileuma Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2022. március 8. 56. szám 1. oldal - Péntek Imre 80 éves Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2021. október 11. 236. szám 16. oldal - A mondogatható sorok könyve Eredeti cikk A cikk szövege
	Kanizsa 2020. október 24. 38. szám 7. oldal - Már tíz éve olvasható Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2020. szeptember 1. 204. szám 7. oldal - Középpontban a helyi érték Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2020. május 6. 105. szám 13. oldal - A hölgyklub élete egy kötetben Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2020. március 5. 55. szám 3. oldal - Hölgyekről, nem csak hölgyeknek Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2019. május 18. 114. szám 11. oldal - Az Öveges család történetét kutatja Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2019. március 28. 73. szám 4. oldal - Mindszenty-kötet Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2019. január 16. 13. szám 7. oldal - Elektronikusan is lapozhatók Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2018. december 20. 295. szám 6. oldal - Megjelent Uzsoki Mária kötete Eredeti cikk A cikk szövege
	Könyv Könyvtár Könyvtáros 2018. decemberi szám 46-47. oldal - Béres Judit: Új utakon az olvasók felé. Hagyomány és innováció a nagykanizsai városi könyvtárban Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2018. június 9. 132. szám 3. oldal - Európai hírű énekesnő Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2018. május 4. 102. szám 4. oldal - Diákrajzokkal Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2018. április 16. 87. szám 7. oldal - Felcsendült a Bíbor-fekete blues Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2018. március 20. 66. szám 12. oldal - A közös emlék összeköt Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2017. november 24. 274. szám 3. oldal - A kanizsai bibliotéka új útja Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2017. november 20. 270. szám 6. oldal - Csili konyhája Eredeti cikk A cikk szövege
	Pannon Tükör 2017. 1. szám 98-100. oldal - Szemes Péter - A kanizsai liliom - Erdősy Eugénia pályája Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2017. május 20. 116. szám 11. oldal - Tanoncok, iparosok Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2017. március 14. 62. szám 5. oldal - 1848-ban csoda történt Kanizsán Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2017. március 9. 58. szám 7. oldal - Dezső Feri bácsi megélt élete Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2016. december 28. 304. szám 7. oldal - A szűz primadonna emléke Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2016. november 9. 263. szám 3. oldal - Egy életpálya a líra és a próza nyelvén Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2016. július 7. 158. szám 7. oldal - A vallás nem elmélet Eredeti cikk A cikk szövege
	Nimród vadászújság 2016. június, 54. oldal - Motorcza Gyula életei - rendhagyó „Life Story” Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2015. december 17. 295. szám 12. oldal - Nem akart hős lenni Farkas Bélára, az 1956-os forradalom jelentős zalai személyiségére emlékezik alábbi írásában Hóbor József történész. Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2015. január 12. 9. szám 7. oldal - Könyv a balerináknak Nagykanizsai táncpedagógus tollából született kötet Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2014. május 3. 102. szám 4. oldal - Egy régivágású polihisztor Újabb információkkal bővült az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nagykanizsai krónikásával, Cser Józseffel kapcsolatos tudásunk. Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2012. június 9. 134. szám 5. oldal Híradás az Ünnepi Könyvhét keretein belül Hóbor József: "Nem akarok hős lenni" című könyvéről Eredeti cikk A cikk szövege
	2012. júnus 8. - Ünnepi Könyvhét 2012 Hóbor József: "Nem akarok hős lenni!" című könyvének bemutatója a Halis István Városi Könyvtárban A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
	Kanizsa 2012. április 19. 15. szám 12. oldal A tanító öröksége III. Eredeti cikk A cikk szövege
	Nagykanizsai Maraton 2011. október 21. 42. szám 1-2. oldal Liszt Ferenc nyomában Tovább az 1. oldalon lévő cikkhez Tovább a 2. oldalon lévő cikkhez A cikk szövege
	Átalvető 2011. június - 33 oldal Könyvajánló - Évtizedek sodrásában Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2011. június 27. 148. szám 13. oldal Annalesekkel kezdődött - Csabai Béla nyugalmazott iskolaigazgató kutatta és megírta faluja történetét Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2011. június 4. 130. szám 18. oldal Egy elfelejtett zászlóalj - A Franciaországban élő, édesanyja révén kanizsai kötődésű szerző, dr. Hortobágyi Ferenc a kanizsai népfelkelő hadtápzászlóalj I. világháborús történetét dolgozta fel. Eredeti cikk A cikk szövege
	2011. június 2. 19 óra - Ünnepi Könyvhét 2011 Iványi Miklós: Életed gyümölcsei című könyvének bemutatója a Honvéd Kaszinó Tükörtermében. A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
	2011. június 2. 17 óra - Ünnepi Könyvhét 2011 Csabai Béla: Galambok című könyvének bemutatója a galamboki általános iskolában A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg
	Zalai Hírlap 2011. március 23. 68. szám 3. oldal Rendhagyó volt az óra - Dr. Hortobágyi Ferenc is beszélt kutatómunkájáról Eredeti cikk A cikk szövege
	2011. március 10-én a Kanizsa Rádióban Márkus Ferenc március 15-i könyvbemutatójáról beszélgettek. A beszélgetés ide kattintva tölthető le.
	2011. február 4-én a Kossuth Rádió Hajnal - Táj című műsorában a Répakönyv szerzőjével, Imrei Ferenccel beszélgettek. A beszélgetés ide kattintva tölthető le.
	Zalai Hírlap 2011. január 31. 25. szám 11. oldal Könyv a répáról Eredeti cikk A cikk szövege
	Nagykanizsai Maraton 2011. január 21. 3. szám 6-7. oldal Kapuinkat kinyitjuk Eredeti cikk A cikk szövege
	Kanizsa 2011. január 20. 2. szám 5. oldal Együtt az idősek és mozgáskorlátozottak Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2010. szeptember 2. 204. szám 18. oldal Málé, gánica, dödölle Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 2010. január 30. 25. szám 18. oldal Zenei emlékhelyek csokra Eredeti cikk A cikk szövege
	2010. január 21. Kocsis Katalin: Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye című kötetének bemutatója. A könyvbemutatón készült képek ide kattintva tekinthetők meg.
	2010. január 13. A Bartók Rádióban Kocsis Katalin - Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye című könyvéről beszéltek.
	2010. január A Kanizsa TV Karc. c. műsorában leadott 10 perces beszélgetés Kocsis Katalinnal Ide kattintva megtekinthető
	Zalai Hírlap 2009. április 29. 100. szám 7. oldal Forradalmi tudósítások Eredeti cikk A cikk szövege
	2009. március 13. Cser József - Nagykanizsa a szabadságharc alatt Könyvbemutató március 15-e tiszteletére A könyvbemutatón készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.
	Nagykanizsai Maraton 2009. március 12. 10. szám 1. oldal Egy könyv, és a szerző, amely a múlt előtt tiszteleg Eredeti cikk A cikk szövege
	2009. február 26. Iványi Miklós Füveskönyv című kötetének bemutatójára a Zalaerdő nyugdíjas klub irodalmi délutánjának keretében került sor a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban. Az eseményen készült fényképek a ide kattintva tekinthetők meg.
	2008. szeptember 30. Ördög Ferenc: Válogatott tanulmányok című kötetének bemutatója. A könyvbemutatón készült fényképek Még több fénykép a könyvbemutatóról
	2008. május 30. Matjaz Pikalo szlovén költő Fényutazás című verseskötetének bemutatója A könyvbemutató előtt a meghívott vendégek megtekintették a könyvtárat. Vendégek: a nagykanizsai Lukács Zsolt, a kötet fordítója, Igor Brlek, a ljubljanai Egyetemi Könyvkiadó igazgatója, Mojca Kumrdej, írónő, Matjaz Pikalo, költő, író, zenész, Tomislav Vrečar, költő. Beszélgetőtárs: Czupi Gyula, a kötet kiadója A könyvbemutatón készült képek ide kattintva tekinthetők meg
	Zalatáj 2007. július 26. 650. szám 4. oldal A helyi érték - A Czupi Kiadó elmúlt tizenkét éve a hagyományok őrzéséről szólt Eredeti cikk A cikk szövege
	Zalai Hírlap 1996. október 2. 230. szám 7. oldal Rátekinteni önmagunkra Eredeti cikk A cikk szövege

Zalai Hírlap 2024. szeptember 12. 213. szám 6. oldal - Szent Margit életéről
Uzsoki Mária könyvét mutatták be a Halis-könyvtárban
NAGYKANIZSA A Halis-könyvtárban mutatták be kedden Uzsoki Mária Királyok vére című legújabb könyvét a Czupi Kiadó gondozásában. Valós történelmi tényeken alapuló fantáziaregény született.
A kötet bemutatóján Czupi Gyula, a Halis-könyvtár igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd a könyv szerzőjével, Uzsoki Máriával beszélgetett. Az író elmondta: Skóciai Szent Margit származásáról a tudósok, kutatók, történészek körében ugyan ma is viták zajlanak, ám a szívének mégis a legkedvesebb és általa igaznak tartott felfogás, hogy Margit Árpád-házi leszármazott, ereiben az Árpádok vére folyt.
- Bizonyított, hogy Szent István királyunk uralkodása idején, 1016-ban Vasbordájú Edmund került az angolszász trónra - mesélt tovább. - Sajnos uralkodása nagyon rövid ideig, mindössze 222 napig tartott: életének gyilkosságba torkolló összeesküvés vetett véget. Az uralkodónak két, feltehetően ikergyermeke volt, akiket nevelőik István király udvarába menekítettek. A királyi ház befogadta őket, tőlük tanulhatták meg a híres-hírhedt lovasíjász harcmodort. Ezért is nyújthatott védelmet, oltalmat szent királyunk a menekülő hercegeknek. A két ifjú feltehetően Pécsváradon, a bencéseknél nevelkedett. Később Istvántól ajándékba kapták a felújított Réka várát. Azt a várat, melyet Attila nagy királyunk építtetett feleségének, Rékának.
Hozzátette: feltételezhető, hogy Edvvard feleségül vette Szent István legkisebb lányát, Ágotát, akivel a várban éltek. Három gyermekük született: Margit, Krisztina és Edgár. Az írói fantáziával kevert történet Skóciai Szent Margit életéről, tetteiről és férjével való kapcsolatról szól.
- Ezt a történetet édesanyám gyakran mondta nekem, annyira színes, kedves meseszerű, kalandos, de mégis tanulságos sztori, amit most könyvformát öltött - folytatta. - Aztán elmélyültem a forrásgyűjtésben, könyvtárakban kerestem, egyházi leiratokat kutattam, az angol és skót történelemből sokat merítettem.
A kötetbemutatót Skóciáról és Szamoáról szóló kamarakiállítás kísérte, melyet Gelencsér Gábor nyugalmazott újságíró, gyűjtő és szerzőtársa, Kalmár Ánikó állított össze. Itt különféle kiadványokat, pénzeket, képeslapokat, bankjegyeket és bélyegeket vonultattak fel. A tárlat kiválóan bemutatja a skóciaiak életét, mindennapjait. A skót író, Róbert Louis Stevenson pedig Szamoán élt, így az óceániai sziget hangulatát is szemléltették. BB
Czupi Gyula, Uzsoki Mária és Gelencsér Gábor Fotó: Szakony Attila

Kanizsa 2024. augusztus 14. 17. szám 7. oldal - Királyok vére
Uzsoki Mária Réka sorozatának 4 kötete után a napokban látott napvilágot a Királyok vére című regénye. A kötet nagyrészt írói fantázia szüleménye. Szíven és lelken átáramló, vágyvezérelt, történelmi eseményeken alapuló történet. A könyvet szeptember 10-én, kedden, 17 órakor mutatják be a Halis István Városi Könyvtárban.
Azok közé tartozom, akik hiszik, hogy Skóciai Szent Margit Szent István királyunk, Gizella királynénk és Vasbordájú Edmund angol király unokája; Ágota hercegnő, István királyunk leánya, és Száműzött Edward angol herceg leánygyermeke, aki 1045. (1046?) június 10-én született Mecseknádasd közelében, Réka várában. Meghalt 1093. november 16-án a skóciai Edinburghban – árulta el a bemutató előtt álló könyvéről a szerző. - Származásáról a tudósok, kutatók, történészek körében ma is viták zajlanak, szívemnek mégis a legkedvesebb és igaznak tartott az a felfogás, mely szerint Skóciai Szent Margit Árpád-házi leszármazott volt, ereiben az Árpádok vére folyt.
Minek lehet valóságalapja? Mi bizonyítható? Mi lehet csak feltevés?
Nehezen megválaszolhatók a kérdések. Bizonyított, hogy Szent István királyunk uralkodása idején, 1016-ban Vasbordájú Edmund került az angolszász trónra. Sajnos uralkodása nagyon rövid ideig, mindössze 222 napig tartott. Életének gyilkosságba torkolló összeesküvés vetett véget. A dánokkal vívott csata szünetében egyik alattvalója orvul rátámadt és kioltotta életét. Az uralkodónak két gyermeke volt: Edmund és Edward, feltehetően ikrek. A fiúkat regényes körülmények között a nevelőik István király udvarába menekítették az elpusztításukra készülő dánok elől. Nem bizonyított, de feltehető, hogy Szent István királyunk ismerte az angolok és a magyarok körében is élő legendát, mely szerint Attila nagy király késői ivadékai eljutottak Angliába. A királyi ház befogadta őket; tőlük tanulhatták meg a híres-hírhedt lovas íjász harcmodort. Ezért is nyújthatott védelmet, oltalmat szent királyunk a menekülő hercegeknek - hangsúlyozta Uzsoki Mária. - A két ifjú feltehetően Pécsváradon, a bencéseknél nevelkedett. Később Istvántól ajándékba kapták a felújított Réka várát. Azt a várat, melyet Attila nagy királyunk építtetett a feleségének, Rékának.
Feltételezhető, hogy Edward feleségül vette Szent István legkisebb leányát, Ágotát, akivel Réka várában éltek. Három gyermekük született. Két leány: Margit, Krisztina, és egy fiú: Edgár. Az elsőszülött Margit volt, 1045-ben vagy 46-ban született.
Történelmileg igazolt, hogy 1056-ban Edward hercegnek a gyermektelen nagybátyja, Hitvalló Edward felajánlotta az angol trónt. Edward elfogadta a felkérést. A trónörökös a hazájába vezető út során ismeretlen körülmények között sajnos meghalt.
Történészek által nem igazolt, hogy Margit már Angliában találkozhatott a száműzött Malcolm skót trónörökössel, aki később a férje lett. A házasságkötésük azonban történelmi tény. 1070-ben volt az esküvőjük, hat fiúk és két lányuk született. Történelmileg igazolt a regényben szereplő barlang és a híressé vált Margit köve létezése, valamint legendás imakönyve, melyet ma is múzeumban őriznek.
A regényt olvasva azt is megtudhatjuk, hogy Margit királyné szociális érzékenysége, karitatív tevékenysége, fejlett diplomáciai érzéke, műveltsége, példamutató vallásossága, béke iránti törekvése kivívta népe tiszteletét és szeretetét. Skóciai Szent Margitot 1250-ben IV. Ince pápa szentté avatta.
BAKONYI Erzsébet

Zalai Hírlap 2022. december 9. 287. szám 3. oldal - Réka kalandjai
Réka kalandjai
NAGYKANIZSA
Réka különleges kalandjai dombalján címmel csütörtökön, a Halis-könyvtárban mutatták be Uzsoki Lászlóné nyugalmazott pedagógus legújabb gyerekkönyvét Az első kötet 2016-ban jelent meg, a mostani a sorban már a negyedik. A sorozat főszereplője egy talpraesett, kicsit cserfes, melegszívű, mindig derűs városlakó alsó tagozatos kislány. Aki akkor a legboldogabb, ha Dombaljára mehet vakációzni nagy- és dédszüleihez. A képen Uzsoki Lászlóné, Várfalvi Eszter, a kötet illusztrátora és Czupi Gyula, a kiadványt gondozó Czupi Kiadó vezetője. BB
Fotó: Szakony Attila

Zalai Hírlap 2022. október 31. 254. szám 4. oldal - A szimfonikusok százéves jubileuma
Kocsis Katalin a zenei lexikonnal
Fotó: Szakony Attila
A szimfonikusok százéves jubileuma
NAGYKANIZSA Pénteken a Hevesi Sándor Művelődési Központban koncerttel ünnepelte 100. jubileumát a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar.
A zeneművek elhangzása előtt a szervező Krátky István Zenei és Kulturális Egyesület alelnöke, a zenekar tagja, Balogh Tünde köszöntötte a közönséget, majd az együttes történetéről hallhattak a koncertlátogatók. Az első koncertet Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar néven 1921. január 8-án tartották. Fiatal muzsikosok alkották a zenekart, a karmester Mathea Károly volt. A művészeti közösség fenntartója többször változott, de száz éve a város zenekarának szerepét tölti be.
A koncerten díjátadóra is sor került, azokat a zenészeket köszöntötték, akik legrégebben tagjai az együttesnek. A centenáriumi díszhangverseny kísérőrendezvényeként mutatták be Kocsis Katalin Nagykanizsa Zenei Lexikona című kötetét, mely a Czupi Kiadó gondozásában jelent meg. A szerző betűrendbe sorolt szócikkeken keresztül tárja fel Nagykanizsa zenei életének történetét - elsősorban a 19. század közepétől a második világháború végéig terjedő időszakot érintően -, de kitekint korábbi és későbbi évekre is. A lexikonban 223 személyről olvashatunk, és 115 egyéb szócikket találunk. A lexikonszerkesztés szabályai szerint a könyvben csak már elhunyt személyek szerepelnek, a hivatásos muzsikusok közül a városban egykor működő magán zenetanárok, a Városi Zeneiskola igazgatói, tanárai, a zenekarok, énekkarok vezetői, a katonazenészek, az egyes felekezetek kántorai, iskolai énektanárok, cigányprímások.
Mellettük sok nem hivatásos muzsikus rövid életrajza is olvasható, akik között szép számmal voltak profi szinten muzsikálók, valamint sok olyan személyről írnak, aki a zenei életet valamilyen módon segítette. Ők mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy Nagykanizsát már a zeneiskola alapítása előtti időkben országszerte muzsikáló városként, a házi muzsikálás Mekkájaként emlegették - tudtuk meg a szerzőtől.
A szócikkek másik részének mintegy felét a megyei jogú városban működő különböző zenei együttesek története teszi ki.
KT

Zalai Hírlap 2022. március 8. 56. szám 1. oldal - Péntek Imre 80 éves
ZALAEGERSZEG A József Attila Városi Tagkönyvtárban köszöntötték tegnap délután Péntek Imre József Attila-díjas költőt, írót, szerkesztőt 80. születésnapja alkalmából.
A Lentiből indult, s a zalai irodalmi élet meghatározó alakjává vált Pro Urbe-díjas és a Magyar Köztársasági Érdemkereszt tiszti és középkeresztjével is kitüntetett ünnepeltet Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere köszöntötte, majd levetítették az Írókorzó sorozatban 2017-ben róla készült, az életmű helyszíneit bejáró portréfilmet, amelyet Csontos János és Szabó Mihály jegyez. A székesfehérvári Cserta Gábor és Takács László megzenésített verseket adott elő, ezután Mohai V. Lajos irodalomtörténész beszélgetett Péntek Imrével. A napokban a nagykanizsai Czupi Kiadónál megjelent Sokszögű ember című, a Kilencek nemzedékhez tartozó szerző előtt tisztelgő kötetet is megismerhették az érdeklődők. A könyvben neves pályatársak írásai olvashatók, melyek a költő évfordulója apropóján születtek. Az est házigazdája Kereki Jucit, a József Attila Városi Tagkönyvtár munkatársa volt, aki felolvasta A földi élet balladája című, nemrég íródott Péntek Imre-verset. Az ünnepi irodalmi találkozó kötetlen beszélgetéssel ért véget. AHZS
Takács László, Péntek Imre, Mohai V. Lajos és Cserta Gábor
Fotó: Katona Tibor

Zalai Hírlap 2021. október 11. 236. szám 16. oldal - A mondogatható sorok könyve
A harmadik verseskötet
ZALALÖVŐ - A mondogatható sorok könyve - ezzel a gondolattal ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a kiadó Czupi Gyula Bischofné Hesinger Katalin harmadik verseskötetét. A Kövek és virágok című, közel száz verset tartalmazó kiadvány bemutatóját pénteken este tartották a Salla Művelődési Központban.
Czupi Gyula elmondta: azért szerethető a kötet, mert a költő társadalmi igazságokat fogalmaz meg benne, amelyek mások számára is például szolgálhatnak. Bischofné Hesinger Katalin versei megfigyelésekkel teliek, s egyaránt szólnak önmagáról, illetve a világról. Nem sejtések, inkább végiggondolt bizonyosságok, mások megértésének szándékával.
A kiadványban csak friss versek találhatóak, amelyek döntő többsége a koronavírus-járvány idején, mindössze két hónap alatt született. Egy részükhöz dallam is társult, így a pénteki könyvbemutatón a szerző mellett Bischof András gitáros, valamint a kötet előszavát író dr. Csider Sándor nyugalmazott főiskolai docens mutatta be azokat.
CYF
Dr. Csider Sándor (balról), Bischofné Hesinger Katalin és Bischof András a könyvbemutatón
Fotó: Gyuricza Ferenc

Kanizsa 2020. október 24. 38. szám 7. oldal Már tíz éve olvasható
NAGYKANIZSA 1956-CÍMMEL KÖTETET JELENTETETT MEG A CZUPI KIADÓ
Már tíz éve olvasható
A részletekről a kiadó tulajdonosa, Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója beszélt lapunknak. - Már 1989. október 23-áról megemlékezés volt a városban. Ma ez nem tűnik különleges kijelentésnek, de abban az időben különleges volt, ugyanis akkor történt a köztársaság kikiáltása is, és először lehetett szabadon ünnepelni. A Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete akkor állított kopjafát az addig egyetlen, ismert áldozat, Skerlágh Józsefné emlékére, akit a Sugár és a Rozgonyi utca sarkán lévő épületből - ahol az ÁVÓ, a pártbizottság és a katonaság székelt - egy eltévedt golyó megölt. Korábban mint történelem szakos, nehezen jutottam hiteles olvasnivalóhoz, meg érdekelt az embereknek még az emléke is, hiszen akkor még csak 33 év telt el a forradalom után. Igyekeztem beszélgetni emberekkel akkor tájt, és azt tapasztaltam, nagyon összekeveredett bennük az ok és az okozat. Nem nagyon emlékeztek az 56-os események sorrendjére. Az emberekben mindig a megtorlás ötlött fel. A dicsőséges napokról már kevésbé tudtak. Az én ambícióm az volt '93-ban, hogy a győztes forradalom napjait mutassam be.
A helyi sajtóból összeállítottam egy kronológiát. Ez jelent meg először '93-ban a Dél-Nyugat című lapban, és 96-ban, a 40 éves évfordulón a Kanizsai Almanach 1996-ról szóló kötetben is. Akkoriban megpróbáltam összerakni mindazt, amit tudhatunk 56-ról. Elsősorban az volt a célom, hogy az iskolai megemlékezésekhez, ünnepségekhez legyen egy olyan anyag, amiből nemcsak a budapesti eseményekre lehet emlékezni, hanem a nagykanizsaiakra is, hiszen azok a máig élő séták, aminek egyik kezdeményezője voltam, azokat a helyszíneket járták körül, ahol történt valami említésre méltó. Az volt a cél, hogy az embereknek legyen reális képe arról, hogy mi is történt abban a 12 napban.
Engem máig az érdekel a legjobban, hogy az emberek hogyan élték meg a forradalom győzelmét. Ma is az egyik legfőbb probléma, hogy a megtorlásról beszélünk csak, de arról, amikor végre felszabadultan fellélegzik az ország, akkor hogyan viselkednek, arról kevésbé. Én igazán azt tartanám fontosnak, hogy tudjunk arról is, hogy ebben a városban is történtek nagyszerű dolgok, és olyan vezetőik voltak, akik nem hagyták, hogy szélsőséges irányba menjenek a dolgok. A Nagykanizsa 1956 című kötet 2010-ben jelent meg, a kötethez kapcsolódó előadások pedig a Mindentudás nagykanizsai egyeteme című sorozatban a www. nagykar.hu honlapján a könyvtárnak. Nagyon sokrétű emlékezés, dokumentum állt össze, viszonylag egységes kép alakulhatott ki arról, hogy mit tudhatunk 1956-ról. Vadlya Alajos pincértől, Pék Páltól, Harkány Lászlótól, Csomor Erzsébettől olvashatunk szövegeket. Számomra most is a legérdekesebb az 56-os kutatásokban a város két vezetőjének, Pajzs Ferencnek és Lékai Gyulának a hiteles alakja. Ehhez a kettőshöz csatlakozik még Orbán Nándor, a Nemzetőrség parancsnoka, akinek már szobra is áll a városban, és még volt a katonai vezetés, Üveges Lajos őrnagy személyében, aki szintén ragyogóan viselkedett, amikor kellett.
A Nagykanizsa 1956 c. kötetből az Erzsébet (akkor Szabadság) téren lakó pincér, Vadlya Alajos emlékezésének részletét közöljük. VADLYA ALAJOS: Csillaghullás Nagykanizsán (részlet a kötetből.)
A Maort Üzemek tüntető menete 8-as sorokban vonult az üzemből kiindulva végig a Somogyi Béla utcán, a régebben Király utcán, a Sztálin Útja felé, amit régen Főtérnek neveztek. A tüntető menethez nagyobbrészt munkaruhában, olajosan, kormosán, feketén, ki-ki a beosztása szerinti munkakörben végzett munkájának látható nyomaival ellátva vett részt a felvonulásban.
Az élen piros-fehér-zöld színű nemzeti zászlókkal felszerelt munkások jöttek. Sem túl lassan, sem gyorsan nem jöttek amúgy kényelmes, rendes menetben. Amint a tüntető menet kígyózva ömlött előre, ütemesen kiáltották, száz és ezer torokból, hogy "Am-nesz-ti-át", "Am-nesz-ti-át", "Am-nesz-ti-át"...
Amint a menet kiért a Szabadság tér 4. szám elé, a "Ligaház" elé, egy pár másodpercre megállt az élet és bevárta a menet felzárkózását, majd újra megindultakelőre. Ekkor az él, egy vonalba került a Szabadság-téri parkkal, amelynek a közepén állott a Szovjet emlékmű, ahogy Nagykanizsán nevezték, az "Iván szobor", vagy "Sztálin szobor". Eddig a felvonulás, ha szabad ezt a kifejezést használni, szép volt... Ettől kezdve azonban mintha kicserélték volna az embereket.... Amint az éle elérte a szoborral való egy vonalat, egyszerre olyan füttykoncert lett hallható, hogy majdnem a füleket kellett befogni és a menet résztvevői valamennyien a szoborra néztek és fütyültek, fütyültek és fütyültek....
BAKONYI Erzsébet

Zalai Hírlap 2020. szeptember 1. 204. szám 7. oldal Középpontban a helyi érték
A lokálpatrióta könyvkiadás misszióját vállalta fel 25 éve Czupi Gyula
NAGYKANIZSA Huszonöt éves idén a Czupi Kiadó, amely annak idején az országos kiadók számára érdektelen, helyben viszont nagyon is érdekes, értékes szerzők felkarolását fogalmazta meg küldetéseként.
A lokálpatrióta kiadó ehhez azóta is tartja magát, s a jubileum kapcsán honlapján ingyenesen letölthető formában elkezdte közzétenni eddig megjelentetett könyveit.
- Annak idején, könyvtárosként azt érzékeltem a környezetemben, hogy számos jó és tehetséges szerző figyelemre érdemes műve nem jut el odáig, hogy publikálható legyen - mondta Czupi Gyula, a kiadó alapítója, tulajdonosa. - Azaz sokan nem tudták sajtó alá rendezni az anyagukat úgy, ahogy azt a szakma elvárja. Ebben segíthet egy kiadó, illetve egy magamfajta könyvtáros. Persze olyan ez, mint az aranymosás, sok munkát kell elolvasni, hogy abból az ember rátaláljon a publikálásra alkalmasra. Közben többször kicsit társszerzővé is váltam, hiszen az egy-egy kéziratban szereplő adatoknak mindig utánajártam, és ellenőriztem őket. Úgy láttam, hogy ez fontos dolog. Másrészt a rendszerváltás után pár évvel az is izgatott, miként lehet ezt vállalkozásban csinálni, mert a vállalkozó a maga uraként a saját kockázatára teremt, létrehoz valamit. Akkoriban sokan váltak vállalkozóvá, s arra gondoltam, én is kipróbálom magam, nyilván, olyan profillal, ami közel áll hozzám... Az akkor, 1995-ben már ismert Rózsás Jánossal indítottunk, aki a figyelmembe ajánlotta a Duszja nővér kéziratát, amit bár régen elkészített, mégsem került nyomdába. Helyette a Keserű ifjúság jelent meg (és vált nemzetközi szinten is elismert művé), a Duszja nővér pedig ott maradt a fiókban. Arra gondoltam, szimbolikus jelentőségű lenne, ha ezzel indulhatnánk. Azóta is főként helyi szerzőkkel dolgozunk, és igyekszünk megtalálni műveikkel a helyi közönséget úgy, hogy mindez életképes is legyen - éppen ez a nehézsége ennek a fajta munkának ezen a szinten. Itt nincsenek "sztárszerzők", vannak viszont értékes tartalmak.
Czupi Gyula a szerzők között említette - nyilván, a teljesség igénye nélkül - az erdőmérnök Iványi Miklóst, Szertics Lászlót (akinek Gyalogutak című regénye szerinte a legjobbak közé sorolható), az 1956 lokális történéseivel foglalkozó Hóbor Józsefet vagy éppen a harmadik kötetének megjelenése előtt álló Uzsoki Máriát.
- Példaképem volt a két háború között működött Vörösváry Kiadó, mely szintén az alapító nevét viselte és a maga kiadói elgondolása szerint működtette sajátos témában és rá jellemző sokszorosítási eljárást használva - mondta. - Fontos momentum a történetünkben, hogy 1995-ben felvállaltuk a Kanizsai Almanach kiadását, amely egy évre rá, '96-ban is megjelent az önkormányzat anyagi támogatásával. Habár a támogatás megszűnt, nem maradt abba a folyamat, újabb meg újabb szerzőket, műveket találtam, és örömmel konstatáltam, hogy ezt tudom csinálni, aminek köszönhetően egyre kiterjedtebbé vált a repertoár, amelynek köteteit most ingyenesen letölthetővé tették a Czupi Kiadó honlapján. A megjelent kötetek nagyobbik részéről, több mint ötven könyvről van szó, ezekből többek között a göcseji anekdotákról, a nagykanizsai Nagy-Magyarország-emlékműről, az Öveges család jeles személyiségeiről, Liszt Ferenc és Nagykanizsa kapcsolatáról tudhatunk meg értékes információkat, vagy arról: milyen volt Texasban tanítani. A legújabb kötet pedig a Pék Pál-breviárium, melynek bemutatója eztán lesz majd.
HORVÁTH-BALOGH ATTILA - attila.horvathbalogh@zalaihirlap.hu

Zalai Hírlap 2020. május 6. 105. szám 13. oldal A Hölgyklub élete egy kötetben
Nagykanizsán évszázados hagyománya van a nőegyleti tevékenységnek
A Nagykanizsai Honvéd Kaszinó Hölgyklubjának mindennapjait és a tagok élményeit gyűjtötte egy csokorba legújabb, "33 nő" című könyvében Büki Pálné Erzsébet, a szervezet vezetője.
A kötetet Balogh László polgármester köszöntő gondolatai nyitják. A városvezető szerint a hölgyklub olyan civil közösség, akik a nők által képviselt, és a történelmünk során megjelenített értékeket, érzelmeket és érdemeket plántálják bele 21. századunk kissé szikárrá és homogénné váló talajába. Hogy ezáltal újra és újra életre leheljék kultúránk színes bokrétáját, felmutassák korunk sokszor láthatatlan gazdagságát. Hiszen másfél évtizedes tevékenységükkel, színvonalas és egyedi programjaikkal, követendő karitatív munkájukkal és az országban szinte egyedülálló folyamatosan megszervezett kulturális rendezvényeikkel együttműködéseikkel rangos helyet vívtak ki a város szívében. A hölgyklubra büszkék lehetnek a kanizsaiak, mert az ő szellemiségükben van valami nagyon ősi és tradicionális, de egyben valami nagyon mai és modern jelenik meg, maga a mindig megújuló nő. Ezt a megújulást és nőiességet tükrözi a "33 nő" című könyv is.
Mivel a Hölgyklub a Honvéd Kaszinó falai között működik, ezért a könyv megjelenését Halmos Ildikó, az intézmény igazgatója is támogatta. Tette ezt már csak azért is, mert hajdanán a ház adott otthont az Izraelita Jótékonysági Nőegyletnek, másrészt a kaszinó számos más, hasznos közösségi és érdekes feladatot vállaló egyéb civil szervezetnek is teret biztosít.
A szerző. Büki Pálné Erzsébet elmondta: ugyan a társaság két év múlva ünnepli 20 éves születésnapját, ám úgy érezték, hogy a 18. év épp olyan jeles dátum, hiszen nagykorúvá érett a 2017-ben az "Év civil közössége" címmel elismert szervezetük.
- A másik oka. hogy a tagok életkora nagyon magas, magam is megkezdtem a kilencedik "X"-et - folytatta. - Most még éreztem annyi életerőt, vitalitást, hogy képes vagyok összeállítani egy ilyen nívós munkát. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a kezdetektől, tehát az ötlet megszületésétől nagyon sokan támogattak, néhai férjem is mindig biztatott, kiállt mellettem, hogy bizony képes leszek összefogni egy ilyen speciális, kizárólag női szervezetet. A közel két évtized lenyomatai, beszámolók, fotók és újságcikkek kaptak helyet a lapokon. Az eltelt időszak eseményeinek az összefoglalása, azok megtervezése, levezetése pedig egyfajta módszertani anyagot jelenthet más civil szervezetek és közösségek számára. BB

Zalai Hírlap 2020. március 5. 55. szám 3. oldal Hölgyekről, nem csak hölgyeknek
Visszaemlékezésekkel, fotókkal gazdagított könyvben foglalta össze a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó Hölgyklubjának eseménydús éveit Büki Pálné (a képen jobbra), a klub vezetője annak kapcsán, hogy ez év novemberében ünnepli alapításának 18. esztendejét a város egyik legismertebb klubja. A 33 nő című kötet ünnepélyes bemutatóját tegnap tartották a Honvéd Kaszinóban, amelynek vezetője. Halmos Ildikó (a képen balra) azt mondta: a hölgyklub nevéhez sok kulturális esemény, kreatív rendezvény, illetve karitatív tevékenység fűződik.
SZZS
Fotó: Szakony Attila

Zalai Hírlap 2019. május 18. 114. szám 11. oldal Az Öveges család történetét kutatja
GYURICZA FERENC
ferenc.gyuricza@zalaihirlap.hu
Bár a família legismertebb és leghíresebb személyisége kétségkívül a néhai professzor volt, ám általánosságban elmondható, hogy az Öveges család tagjait tehetséges, tenni akaró és a jövőért felelősen gondolkodó emberek alkották.
Mindezt Molnár László, a zalaegerszegi Olaj- és Gázipari Múzeum munkatársa mondta, aki helytörténet-kutatóként többek között az Öveges családdal is foglalkozott. A kutatásai során összegyűjtött életrajzi adatokat a közelmúltban rendszerezte, s azokból a nagykanizsai Czupi Kiadó gondozásában Az Övegesek címmel egy kötet is készült. - A történet egészen a 2000-es évig nyúlik vissza, hiszen a pákai általános iskola akkor vette fel Öveges József professzor nevét - mondta Molnár László, aki a község polgármestere volt abban az időszakban. - Az iskola akkori igazgatónőjével, Gyenese Ferencnével közösen igyekeztünk összegyűjteni a professzorról és családjáról azokat az adatokat, amelyek kevésbé voltak ismertek a szélesebb nyilvánosság előtt. Ebből rajzolódott ki egy igen terebélyes családfa, amiről már a megnyitón kiderült, hogy bizony nem hiánytalan, hiszen az ünnepségre látogatók már akkor tudtak olyan adatokkal szolgálni, melyekről addig mi sem rendelkeztünk információkkal.
Molnár László hozzátette, később emlékházat alakítottak ki a néhai professzor tiszteletére, s a látogatókat, ha kérdéseik voltak a családdal kapcsolatban, rendre hozzá irányították. Igen ám, de a felmerülő kérdések egy részére az akkori tudása alapján nem tudott maradéktalanul válaszokat adni.
- Mivel hamis képet nem akartam festeni, így leginkább a saját tudásom kibővítése érdekében kezdtem tovább kutatni - folytatta a történet mesélését. - Felkerestem családtagokat, kértem adatokat levéltárakból, tipikus kutatómunkát, családfakutatást végeztem, amely során egyre bővültek az információk. Olyannyira, hogy minden rendelkezésre álló adat be sem került ebbe a kötetbe.
Az Öveges család a korabeli Győr vármegyéből, pontosabban Győrcsanakról származik. A néhai professzor nagyapai nagybátyja, Öveges Antal volt az első olyan személy, akiről tudjuk, hogy Zalába került. Először Zalaegerszeg mellett, Csácsban, majd Németszentmiklóson, a mai Magyarszentmiklóson volt tanító, 1872-től pedig a pákai iskola tanítójaként dolgozott. A professzor kapcsolata Pákával ennek a szálnak köszönhető.
- Páka fontos szerepet játszott a család életében, többen és viszonylag hosszú ideig éltek itt a család tagjai közül - folytatta az adatok ismertetését Molnár László. - Az is érdekes, hogy az Övegesek közül nagyon sokan választották a tanítói hivatást, volt olyan időszak, amikor egymással párhuzamosan hatan is oktattak gyermekeket. A család tagjairól általánosan elmondható, hogy rendkívül tehetséges és ambiciózus emberek voltak, akiket érdekeltek az újdonságok. Öveges József édesanyja például fotózással is foglalkozott. A televíziós szereplései miatt Öveges József lett a család legismertebb és leghíresebb tagja, ám a professzor mellett annak egyik unokatestvéréről, Kálmánról is neveztek el iskolát, utóbbi Győrben található.
Molnár László azt mondja, bár a néhai professzornak nem voltak leszármazottjai - köztudott, hogy Öveges József piarista szerzetes volt - de a kiteijedt családfának köszönhetően máig sok rokona él az ország különböző területein. Budapesten, Etyeken, az Alföldön szétszóródva, de Zalaegerszegen is. Éltek Övegesek továbbá Nagykanizsán, valamint Keszthelyen is, ám a férfiágak kihaltak, a női ágakat pedig nehéz nyomon követni, a levéltári korlátozások miatt a kutatás nem egyszerű. Mindenesetre a most megjelent kötet számos új információt tartalmaz, ezek jól egészítik ki az eddigi ismereteket az Öveges famíliáról.

Zalai Hírlap 2019. március 28. 73. szám 4. oldal Mindszenty-kötet
ZALAEGERSZEG Mindszenty-kötet
A kanizsai Czupi Kiadó gondozásában jelent meg 2016-ban Hóbor József történész-tanár (jobbra) Elvek, eszmék, egyház című kötete, amely Mindszenty József zalaegerszegi működésének első évtizedeihez nyújt adalékokat. Erről a kötetről beszélgetett a szerzővel író-olvasó találkozó keretében tegnap délután Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója a landorhegyi városi könyvtár közönsége előtt. AHZS Fotó: PU

Zalai Hírlap 2019. január 16. 13. szám 7. oldal Elektronikusan is lapozhatók
Kötetek a virtuális bibliotékában
NAGYKANIZSA A dél-zalai városban működő Hölgyklub vezetőjének, Büki Pálnénak már négy, korábban megjelent könyve is lapozható az Országos Széchényi Könyvtár égisze alatt működő Magyar Elektronikus Könyvtárban.
A termékeny szerző egy nagykanizsai kiadóval karöltve az évek során több, a város múltját és jelenét bemutató kötettel jelentkezett.
Büki Pálné lapunknak ezzel kapcsolatban elmondta: mindig kedvelte a csoportmunkát, s közösségben szeretett dolgozni, így az írások társszerző közreműködésével születtek meg. Czupi Gyula a Halis István Városi Könyvtár igazgatójaként és szerkesztőként is igyekezett segíteni, ha esetleg valami kétely adódott, akkor is mindig volt megoldása a problémára.
- Az igazgató nagyon sokat tett azért, hogy a gondolatok lapokká, azok pedig könyvekké álljanak össze - mesélte Büki Pálné. - Ez a fajta útmutatás, amit kaptam, szerintem minden szerzőnek nagy érték, hiszen erőt és lendületet adott a bizalom.
Büki Pálnét most pedig újabb elismerés érte azzal, hogy négy könyve felkerült az elektronikus könyvtárba.
A Kapuinkat kinyitjuk címűt Kardos Ferenccel, a városi könyvtár igazgatóhelyettesével írta, s az idősügyi tanács életével, valamint a mozgássérültek mindennapjaival foglalkozik.
Ugyancsak "forgatható" a Nagykanizsai Városvédő Egyesület 2002-ben kiadott "Volt egyszer egy katonaváros" című, Lovrencsics Lajossal közös kiadványa, ahogy a Dezső Ferenccel együtt készített életműinterjúkkal színesített "A XX. század tanúi Nagykanizsán" című kötet is. S a legújabb könyve, a Benke Dániel könyvtárossal karöltve jegyzett, a városi könyvtár működését bemutató Új utakon az olvasók felé című is.
- Több, mint 18 ezer dokumentum található ebben az óriási gyűjteményben, mely kezdetben főleg a klasszikus műveket gyűjtötte egy csokorba - vette át a szót Czupi Gyula, a Halis könyvtár igazgatója.
- Aztán később egyre több kiadóra figyeltek fel, köztük a nagykanizsaira is. Nemrégiben pedig Büki Pálné Erzsike könyvei is felkerültek, melyeket a megtekintésszámláló alapján már közel ezren forgattak át. Ez pedig nem jelent mást, mint a kanizsai kortárs kötetek népszerűségét, s ez nagyon jó irány lehet a jövőre nézve. BB

Zalai Hírlap 2018. december 20. 295. szám 6. oldal Megjelent Uzsoki Mária kötete
NAGYKANIZSA A héten mutatták be a Halis István Városi Könyvtárban Uzsoki Mária: Réka az iskolában című elbeszéléskötetét.
A könyv - amely a Réka Dombalján folytatása - a Czupi Kiadó gondozásában jelent meg, s egy piarista diák, Várfalvi Eszter illusztrálta. A szerző, Uzsoki Mária elsősorban az olvasással, a könyvekkel még csak most ismerkedő gyermekeknek szeretett volna színes olvasmányt, illetve olvasmányélményt nyújtani. S nem utolsósorban az édesapáknak és édesanyáknak is, azt üzenve: a gyerekre időt, időt és megint csak időt kell szánni.
- A főszereplő ugyanaz a kislány, Réka, aki az iskolába lépés előtt állt még az előző kötetben és a legutóbbi nyarat a nagyszüleinél, Dombalján töltötte - árulta el Uzsoki Mária. - Történetét ott folytatom, ahol az előző kötetben befejeztem: Réka és családja elfoglalja új otthonát, a kislány pedig megkezdi első tanévét az iskolában. Persze, ezt megelőzően megismerhetik az olvasók az iskolavárás izgalommal teli időszakát, hogy a szülők, nagyszülők és a dédszülők hogyan készítik fel élete első nagy lépésére a kislányt.
A szerző elárulta: pedagógusi pályájának sok évtizede alatt rengeteg, kitörölhetetlen emlékmorzsával, gyermekekkel kapcsolatos sztorival gyarapodott. Ezek alapján mintázta meg a kislány figuráját, s vetette papírra a vele kapcsolatos történéseket, azt, hogy a gyermek, miként tud beilleszkedni a közösségbe. HBA
Uzsoki Mária (jobbról) a kötetillusztrációt készítő Várfalvi Eszterrel. Fotó: Szakony Attila

Könyv Könyvtár Könyvtáros 2018. decemberi szám 46-47. oldal Béres Judit: Új utakon az olvasók felé. Hagyomány és innováció a nagykanizsai városi könyvtárban
Új utakon az olvasók felé
Hagyomány és innováció a nagykanizsai
városi könyvtárban
Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatta, hogy akármilyen szakmai fórumon nyilvánuljanak is meg, a nagykanizsai könyvtáros kollégák innovatívak, kreatívak és mindenekelőtt olvasó- és felhasználóbarát megoldásokat találnak szolgáltatásaik fejlesztése során. Bizonyára a könyvtárvezetők lendületének, emberségének és vállalkozó szellemiségének is köszönhető, hogy hasonló filozófiával dolgozó kollégákat tudtak maguk köré gyűjteni, akik számára a könyvtárosság értelmes alkotómunkának tekinthető, és sosem azon sopánkodnak, hogy mit miért nem lehet megoldani. Ahogy a kötet beköszöntő-ajánló soraiban Dénes Sándor polgármester úr is kiemelte, a nagykanizsaiak méltán büszkék a könyvtárukra és a könyvtárosaikra, akikre bátor kísérletező kedv és modern szakmai megközelítés jellemző. A könyvtár munkatársaihoz köthető innovatív, kreatív munkásságból, olvasó- és értékközpontú szemléletből adott ízelítőt többek között Benke Dánielnek és Musztács Krisztiánnak az iskola és a könyvtár együttműködési lehetőségeit taglaló írása (lapunk 2017/8. számában), Kardos Ferenc igazgatóhelyettes tanulmánya a KSZR keretében megoldható, a helyi települések régi könyves és kéziratos kincseire vonatkozó értékőrzésről (lapunk 2018. szeptemberi számából), valamint Czupi Gyula, a könyvtár igazgatójának összefoglalója a városlakók jóllétének támogatására tett nyitvatartási és térszervezési újításokról (lapunk 2018. novemberi számában). Ahogy Czupi Gyula is utal rá bevezetőjében, egy sikeres könyvtár életében ehhez járul hozzá meghatározó momentumként a könyvtár munkáját segítő-támogató sokszínű kapcsolatrendszer és a városlakók könyvtárhasználói kedve, kezdeményező és véleményalkotó készsége. Egyik sem létezhet a másik nélkül.
A Nagykanizsa helytörténetének, kultúrájának szempontjából több fontos kötetet is jegyző Büki Pálné kezdeményezésére készült el a kötet, amelynek készítése során a könyvtár fiatal, innovatív szellemiségű munkatársa, Benke Dániel csatlakozott szerzőtársként. Így jött létre egy nem mindennapi módon egyszerre szakmai és személyes tartalmú, papíralapú és elektronikus formában is megjelenő kiadvány, amely a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár szakmai filozófiáját, szolgáltatásait, újításait hivatott bemutatni.
A kötet nem egy hagyományos formában elkészített szakmai beszámoló, rendhagyó, vegyes (mondhatni eklektikus) stílusú, műfajában is igen vegyes képet mutat. Sok szempontból inkább úgy olvasható, mint egy, a saját szakmai és kulturális hagyományaira, illetve a korszerű innovációra egyaránt figyelemmel lévő, de más könyvtárak és kollégák számára is követhető filozófiát, könyv-könyvtár- és olvasóbarát szellemiséget képvisel(het)ő gyűjtemény, iránytű, amely személyes visszaemlékezések, rövid történetek, beszélgetések, vallomások (és a hozzájuk társuló helytörténeti és könyvtártörténeti jelentőségű képanyag, valamint gazdag jegyzetapparátus), illetve egy-egy másutt (3K, TMT) korábban már megjelent írás erejéig tanulmányok, rövid eszmefuttatások formájában tárja elénk a szerzők és mások benyomásait, élményeit a könyv és a könyvtár(ak) jelentősége, valamint az ember és a könyv, az olvasás öröme kapcsán.
A 134 oldalas kiadvány első fejezete az Olvasás és könyvtárba járás címet viseli, amely statisztikák helyett szakmai kiadványoknál szokatlanul személyes hangú, mégis informatív és magukkal ragadó írásokat tartalmaz a Nagykanizsai könyvtárhasználók különböző generációinak meghatározó könyvtári és olvasmányélményeiről, Büki Pálné és Benke Dániel tollából.
A második a Könyvtár és működése című fejezet a könyvtár névadójának jelentőségéről való megemlékezésen túl az intézmény hagyományait és az új könyvtárpalota, valamint a 21. századi korszellem által kínált/megkívánt innovációs lehetőségeket veszi számba. E fejezetben szerepel többek között a könyvtár vezetőinek, Czupi Gyulának és Kardos Ferencnek a hitvallásértékű beszámolója is arról, hogyan képzelik el a kistérségi könyvtári ellátás megoldását, méghozzá az addigiaknál hatékonyabban, s mikkel hogyan kísérleteznek a nagykanizsai városi könyvtárban e tekintetben.
A harmadik Új utakon címet viselő fejezet a nagykanizsai városi könyvtárban megvalósult korszerű, újító kedvű programötletek, a munka során alkalmazott módszertani újítások, innovatív megoldások területére vezeti az olvasót, talán azzal a szándékkal is, hogy a jó gyakorlatok megörökítésén túl gazdagítsa a más hazai könyvtárakban dolgozók eszköztárát is. Ez a fejezet teszi világossá, hogy a teljes kötet nemcsak annak az időszaknak állít emléket, amelyre majd a „Nagykanizsai kísérlet”-ként tekinthet vissza a hazai könyvtártörténet, hanem a megújuló, korszerűsödő könyvtárszakma alkotóelemeit igyekszik csokorba szedni.
A záró A cél közös című fejezetben a helyi közoktatásnak és a városi könyvtárnak az olvasóvá nevelésben és a szaktárgyi (pl. történelem) oktatásban való példaértékű együttműködésének lehetőségeit tárja elénk, s abba nyerünk bepillantást, hogy mindezt hogyan sikerült megvalósítani Nagykanizsán (érdekes összehasonlításban a soproni gyakorlattal). A fejezet a nagykanizsai Könyvtárpártoló Alapítvány törekvéseinek bemutatásával zárul, amely egyben meg is hívja az olvasót a kötetben bemutatott munkához és küldetéshez való bajtársi-támogatói csatlakozásra.
Ez a tartalmas kötet rendkívül sokszínű képet tár elénk a nagykanizsai és általában a kortárs könyv- és könyvtárhasználati, illetve könyvtári szolgáltatási kultúráról, éppen ezért igen tanulságos, ösztönző, szakmai kiadványoktól szokatlan módon izgalmas olvasmány, a jövőben hasznosítható ötletek gazdag tárháza. Jó volna, ha több hasonló készülne, hogy tanulhassunk belőlük.
Béres Judit
Benke Dániel – Büki Pálné: Új utakon az olvasók felé: A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár működéséről. Nagykanizsa, Czupi Kiadó, 2017. 134 p. Elérhető: http://www.czupi.hu/konyvek/uj_utakon_az_olvasok_fele.pdf

Zalai Hírlap 2018. június 9. 132. szám 3. oldal Európai hírű énekesnő
NAGYKANIZSA - Práger Hermináról készített könyvet Kocsis Katalin (képünkön) nyugalmazott zenei könyvtáros. A kötetet a 89. ünnepi könyvhét keretében, csütörtökön mutatták be a Halis-könyvtárban. A szerző korábbi, Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye című könyvében már érintőlegesen foglalkozott Práger Herminával, és most intenzív kutatásának eredményeit tárja az olvasók elé. A kanizsai születésű Hermine Braga operaénekesnő egyike a jelentős európai karriert befutott helyi személyiségeknek. A kötetben számos érdekesség kiderül a császári és királyi udvari énekesnőről BB

Zalai Hírlap 2018. május 4. 102. szám 4. oldal Diákrajzokkal
Nagykanizsa - Lovkóné Kiss Kármen művésztanár (képünkön balról) és a kanizsai kötődésű Vértes Judit írónő Ballada a hétköznapokról avagy mese kicsiknek és nagyoknak című könyvét mutatták be tegnap a Zrínyi-iskola könyvtárában. A szerény körülmények között élő családokról szóló mű érdekessége, hogy lapjait az iskola ötödik osztályosainak rajzaival illusztrálták. bb Fotó: Szakony Attila

Zalai Hírlap 2018. április 16. 87. szám 7. oldal Felcsendült a Bíbor-fekete blues
ZALALÖVŐ Felcsendült a Bíbor-fekete blues
Bischofné Hesinger Katalin Bíbor-fekete blues című verseskötetének bemutatóját tartották pénteken a Salla Művelődési Központban. A költészet napja apropóján szervezett műsorban Czupi Gyula, a kötetet gondozó Czupi Kiadó és a nagykanizsai Halis-könyvtár igazgatója, továbbá dr. Csider Sándor, a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ nyugalmazott főiskolai docense (képünkön a szerző mellett) szólt a jelenlévőkhöz. A műsorban Bischof András működött még közre gitáron.
Szöveg és Fotó: Gyuricza Ferenc

Zalai Hírlap 2018. március 20. 66. szám 12. oldal A közös emlék összeköt
A huszadik születésnap emlékére még könyv is készült
NAGYKANIZSA Az emlékeket felelevenítő könyvvel és nagyszabású koncerttel ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a Honvéd Kaszinó Énekkara.
- Ha igaz, hogy a zene gyógyít, akkor mi 20 éve gyógyítjuk a környezetünket és magunkat az énekünkkel - fogalmazott Halmos Ildikó, az énekkar művészeti vezetője. - Hiszem, hogy közben mi is jobbak lettünk, másokat is jobbá tettünk.
Halmos Ildikó 1997-ben került az intézményhez, az első saját "gyermeke" az énekkar lett.
- Kezdetben a honvédséghez szorosan kötődő emberekből állt össze, de szerettem volna egy nyugdíjas pedagógus kezébe adni az énekkar vezetését - mesélte. - Aztán az első próba után elkezdtünk együtt énekelni, összeforrt a társaság. Amikor többen voltunk, akkor még kórusművekkel is próbálkoztunk, most leginkább érthetően katonadalok és népdalok alkotják a repertoárt. A 25 fős kórus szinte valamennyi városi rendezvényen fellép. Két évvel ezelőtt, október 23-án a honvédelmi miniszter oklevéllel fejezte ki elismerését a magyar katonazenei hagyományok megőrzéséért, ápolásáért, közvetítéséért és sikeres szerepléseinkért.
Halmos Ildikónak a csodálatos pillanatok mellett rengeteg szakmai kihívás és nehézség kísérte az útját. A jobbára nyugdíjasok alkotta művészeti társaság igényelte a törődést, a szervezést, szerencsére mindig igyekezett jó partner lenni.
- A próbák rendszerint változatosak, de összeségében jó hangulatban telnek - tette hozzá a művészeti vezető. -Az idő előrehaladtával a tagok viszont többet betegeskednek, ettől függetlenül sokak kitartanak és igyekeznek eljönni, hiszen itt addig kicsit megfeledkeznek a problémáikról, s ez nagyon jó irány lehet.
A közösség másik motorja Iványi Miklós, aki fényképekkel gazdagon átszőtt kötettel lepte meg a régi-új tagokat.
- A nyugdíjazásomat követően bő fél év múlva már ebben a társaságban énekeltem - emlékezett vissza a kezdetekre Iványi Miklós. - Az emlékkönyv összeállításában sokat segítettek a tagok, hiszen mindenki őrzött valamilyen képet, emléket a csapatról. Nemcsak a fellépésekről, hanem közös összejövetelekről, a vidám archívumból pedig élmény volt szemezgetni.
Iványi Miklós is úgy érzi, a kaszinó énekkara olyan összetartó gárda, melyből elég kevés van a mai világban, éppen ezért minden együtt töltött pillanatot különösen megbecsülnek. Bár az idősek rendszerint feltöltődnek a találkozások alkalmával, ám a kor előrehaladtával a betegségek előjönnek, ám igyekszünk minél több új tagot mozgósítani. bb
Halmos Ildikó művészeti vezető büszke a két évtizedre Fotó: SzA

Zalai Hírlap 2017. november 24. 274. szám 3. oldal A kanizsai bibliotéka új útja
NAGYKANIZSA
Benke Dániel könyvtáros és Büki Pálné Erzsébet, a Honvéd Kaszinó Hölgyklubjának elnöke (képünkön) Új utakon az olvasók felé című kötetének bemutatóját tegnap tartották a Halis-könyvtárban. A szerzőpáros igyekezett bemutatni azt a kísérletező kedvet, melynek révén a kanizsai bibliotéka kilépett a "poros könyvtárak" sorából és új utakon, modern módon közelített az olvasókhoz. Olyan világban sikeresek, ahol a modern kor vívmányai között kell a könyv csodáját megmutatni a gyerekeknek, bb Fotó: Szakony Attila

Zalai Hírlap 2017. november 20. 270. szám 6. oldal Csili konyhája
Csili konyhája
Könyvbemutató a művelődési házban
Salamon Csilla és könyve, a Csili konyhája Fotó: Dömők József
LETENYE Péntek este mutatták be a Fáklya Művelődési Ház és Könyvtár tánctermében Salamon Csilla Csili konyhája című könyvét.
A gasztronómiai témájú kötetet a művelődési ház igazgatója, Dömők József, illetve a könyvet kiadó Czupi Gyula ajánlotta a szép számban megjelent érdeklődők figyelmébe. A Csili konyhája 3 fejezetből áll: az elsőben egytálételek, a másodikban a szerző saját ötletei alapján született egyedi, kreatív étkek, a harmadikban pedig torták, illetve különféle sütemények receptjeit (120 recepturáról van szó) osztja meg az olvasókkal Salamon Csilla.
A könyvbemutatót színesítették műsorukkal a Letenyei Művészeti Iskola tehetséges növendékei, továbbá közreműködött Zádori Angelika és Frimán Martin. hba

Pannon Tükör 2017. 1. szám 98-100. oldal Szemes Péter: A kanizsai liliom - Erdősy Eugénia pályája
Kocsis Katalin Nagykanizsáról európai színpadokra című kötetéről
Erdősy Eugénia különleges tagja a tehetségekben amúgy sem szűkölködő zalai művészeti pantheonnak. Hogy neve mégsincs benne a köztudatban, sőt, még a zenekedvelők előtt is kevéssé ismert, annak oka_ elsősorban a művésznő életének gyors ellobbanásában és az azóta eltelt százharminc esztendő feledtető homályában keresendő. Pedig, ha sorsának tragikuma nem is, kiváló képességeinek kihasználása,sikerei és erkölcsi nagysága máig követendő példává magasítják. A kanizsai zenetörténet elkötelezett kutatója, Kocsis Katalin érdeme, hogy ismét a fénybe emelte hősnőjét, feltárta és a Czupi Kiadó gondozásában közreadta róla mindazt, ami ennyi év távolából tudható és elérhető - szép és gondos munkájából így érzékletesen bontakozik ki a rövid pályaív, újra élővé galvanizálódik Erdősy Eugénia.
Aki eredetileg Biba családnévvel született, valószínűleg 1856 márciusában, Nyavaládon (ma a Veszprém megyei Zalaerdőd). A vadász édesapa 1863-ban bekövetkezett halálakor már Nagykanizsán éltek, ahol a Kölcsey utcai házból gyakran kihallatszott a kis Zseni éneke (kedvenc dala a Szeretlek én egyetlenegy virágom! volt). Később édesanyjával a Kanizsai Dalárda női karának tagja lett, melynek tanárként is működő karnagya, Kartschmaroff Leó főkántor talán külön is foglalkozott vele, majd 1975-77-ben Bécsben, a Zenebarátok Társasága akadémiáján tanult. Itt a számos kiváló énekest kinevelő Mathilde Marchesi volt a mestere, neki köszönhető, hogy tehetsége már viszonylag korán megmutatkozott. Ezt bizonyítja az 1875 szeptemberében, Nagykanizsán adott estje nagy sikere is.
A fiatal lírai (koloratúr)szoprán színpadi debütálására sem kellett sokat várni: 1877 júniusában a berlini királyi teátrumban Annuskát énekelte We-ber A bűvös vadász című operájában. Gyakorlatlansága ellenére jól fogadta a korabeli kritika, sőt, a következő évadot már a hamburgi városi színháznál töltötte, ám ebből az időszakból a szerző nem talált róla adatokat. Azt bizonyosan ekkor döntötte el az ifjú művésznő, hogy az operáról az operett műfajára tér át és ennek érdekében hazatér csiszolódni.
1879 tavaszán mutatkozott be Budapesten a Nemzeti Zenede hangversenyén - ebben az időben vette fel az Erdősy nevet. A szintén zalai kötődésű Rákosi Jenő igazgató szerződtette a még nagyon új, zenés repertoárú Népszínházhoz, ahol Szigligetinével (Pálmay Ilka) Blaha Lujzát voltak hivatva tehermentesíteni. Minden bizonnyal a nemzet csalogánya is tanítgatta itt fiatal pályatársnőjét, akinek kezdetben a színpadi mozgás és a tánc nehezebben ment. A legendás spanyol táncosnő életéről szóló Camargo című francia operettben debütált, majd ezt két további Lecoque-bemutató (Angot asszony lánya, A kis nagysám), s a gall szerzők darabjai mellett (Planquette A cornevitle-i harangokéban Serpolette-et, Suppé Boccocc/ojában Beatrlcet, Hervé Az útszéli grófkisasszonyában Mi-rettát, Offenbach Favártnéjában pedig a címszereplőt alakította) a direktor Titilla hadnagyának főhőse, Csepreghy Ferenc Sárga csikójának Erzsikéje és nagy nemzeti zeneszerzőnk, Erkel Ferenc Sándor fiának Székely Katalinjában a protagonista megformálása követte. A kritikusok jobbára elismerően írtak róla.
A Népszínház után viszonylag nagy váltás volt, hogy a szezon nyitányaként, 1880 őszén, a Thea-ter an der Wienben megkapta a portugál király szerepét A királyné csipkekendője című Johann Strauss-ősbemutatóban. A neves komponista - a császárváros zenei életének állócsillaga - által dirigált előadás nagy sikert aratott, s benne Eugéniát is „viharosan" ünnepelték. így hamarosan felléphetett újra (ezúttal németül) A cor-neville-i harangokban, Adélként A denevérben, és egy Herz-Ass című Millöcker-operettben is. A társulat tagjaként emellett vendégként (három Millöcker-darabban és az itthonról általa már ismert Suppé-műben) júniusban és júliusban a Monarchia kedvelt fürdőhelye, Teplitz-Schönau (ma a csehországi Teplice) színházában játszott.
Egy gyors kanizsai látogatást és hangversenyt követően, 1881 ősze már Berlinben találta Eugéniát, akit a Friedrich-Wilhelm-Stádtisches Thea-ter szerződtetett. (Az egyébként pontosan adatolt könyvben a teátrum - melynek épületében később olyan kiválóságok alkottak, mint Ottó Brahm vagy Max Reinhardt, és ma a Deutsches Theaternek ad helyet - neve hibásan szerepel.) Állítólag a feleségét elszerető igazgatóval, Franz Steinerrel szakító Strauss is közbenjárt azért, hogy a tehetséges szubrett a német császári fővárosba kerüljön. A fiatal művésznő ekkorra érett be igazán és lassan a neki felrótt magyaros akcentust is kezdte elhagyni, így döntése mindenképp jónak és szakmailag hasznosnak bizonyult. A kapott lehetőségekre nem panaszkodhatott, egymást követték a bemutatói és szinte minden este színpadon állt. A nyolc darab közül, melyekben fellépett, kiemelkedik A furcsa háború (szó szerint A vidám háború), melynek nemcsak zeneszerzője, de ismét karmestere is Strauss volt.
1883 nyarán, a színház átépítése miatt, fél évre a hannoveri Residenztheaterhez szerződött, ahol rendkívüli sikereket ért el Genée Nanonjának címszerepében. Nem véletlen, hogy itteni direktora, Gabor Steiner (Franz testvére) szinte teljesíthetetlen feltételekkel engedte volna csak el az újra nyitó Frigyes-Vilmoshoz, az Egy éj Velencében ősbemutatójára. Berlinbe visszatérve nem is oda, hanem a Walhalla-Theater alkalmazásába került - ez a bő két esztendő jelenti pályája utolsó szakaszát.
Új színházában az alsó-szászországi teátrumhoz hasonlóan a Nanonna\ kezdett, ám ezúttal a nagy kedvenc Jenny Stubeltől vette át a szerepet, akivel komoly riválisok lettek. A szintén felváltva játszott Millöcker-operettet, A tábori lelkészt követően, melyben Minnát alakították, az 1885 szeptemberében bemutatott Don Cesar hozta meg neki az átütő sikert (az előadást az új igazgató, a Bécsből érkezett régi ismerős, Franz Steiner vitte színre). A Dellinger-mű kapcsán így emlékezett meg róla zalai földije, a szintén Berlinbe szakadt újságíró, Nyáry Sándor: „Sohasem felejtem el azt a Don Cesart, melyben ő volt 'Maritana', azzal a gyöngyfüzérrel habnyakán és a pompás gyöngyökkel és drágakövekkel kirakott koronával dús, gyönyörű hajzatában. A zsúfolt ház a hamis ékszert, mely előtte még akkor is alárendelt szerepet játszott volna, ha igazi ékszer - mert neki csak a királynő kellett, aki itt, máskor is az a hamisítatlan királynő volt, ki elégülten uralkodott a művészet birodalmában...". 1886 tavaszán színpadra lépett még A nevető Berlin címűjelenetekből összeállított műsorban és a kanizsai nyaralás után az Angot asszony lányában. Közben felreppentek olyan hírek, hogy közelgő házassága vagy egészségének megrendülése miatt elhagyja a pályát, amit utóbbi előadásban négy fellépésével, illetve tervezett boroszlói szerződése elfogadásával mintegy maga cáfolt meg. 1886. szeptember 9-én azonban eldördült a pisztolylövés, mellyel önmaga tett pontot minden terv végére és mely további pletykákat generált.
Szeretett városával, Kanizsával ápolt kapcsolatának áttekintése - ahova, ha csak tehette, hazatért pihenni és egy-egy koncertet adni, s melynek polgárai naprakészen követhették sorsa formálódását és sikereit - a kötetben, jól felépített dramaturgia szerint, mintegy felvezeti Eugénia tragikus tettének leírását. Az ehhez vezető úton bizonyosan komoly mérföldkő volt legfőbb bizalmasa, édesanyja elvesztése, aki mindig lánya mellett állt, és halálos ágyán beleegyezését adta annak eljegyzéséhez a Hannoverben megismert Strachwitz gróffal (a korábbi arisztokrata hódoló, Ernst von Hammerstein gróf esetében ezt még elutasította). A gyász miatti mély depresszió, félrediagnosztizált „tüdőbetegségétől" való félelme (Ferenc bátyja ugyancsak huszonévesen ennek következtében vesztette életét), valamint - mint utóbb kiderült - vőlegényének igazságtalan gyanúsítgatása mind-mind hozzájárultak a végzetes lépés megtételéhez. 1886 szeptemberének ominózus pénteki napján este a Tiergartenben egy bokor mögött lőtte főbe magát, s noha az öngyilkossági kísérlet félresikerült, Eugénia néhány órával később, a kórházban belehalt súlyos sérüléseibe. A vizsgálat során a művésznő egy pillanatra magához tért még, ám arra kérte az őt kezelő orvost, hogy semmiképpen se mentse meg, a holmijai között pedig megtalálták a berlini államügyésznek írt levelét is, amiben azzal fordult hozzá, hogy - mivel életében szemérmessége gátolta ezt - halála után állapítsa meg érintetlenségét. így, akárcsak a görög tragédiák hősnői, a legbecsesebb értéke feláldozásával vált erkölcsi mintává, életét adta igaza bizonyításáért.
A könyv behatóan foglalkozik a szeptember 16,-i nagykanizsai temetés körülményeivel, lefolyásával és sajtóvisszhangjával, illetve Eugénia alakjának felidézése mellett (amiből még az is kiderül, hogy nagyon szeretett lovagolni), halála és a tisztaság általa nyert bizonyosságának utóhangjaival is. A szerző lehetőség szerinti teljességre törekvését, kutatásának alaposságát mutatja, hogy ugyancsak nyomon követi a testvérek sorsának alakulását, hősnője továbbélését az irodalomban és a zenében, ikonográfiáját és függelékben szerepeinek jegyzékét, repertoárját. Különösen hasznos, hogy számba veszi azokat a kanizsai épületeket is, melyek a „szűz színésznőhöz" kötődnek - ismerve a helyi lokálpatrióta szellemiség erejét, bízhatunk benne, hogy valamelyiket a közeljövőben emléktábla is jelölheti, mint ahogy szép gesztussal, talán a védettséget élvező sírt is újra koszorúzni fogják majd a fiatalok. Nagykanizsa büszke lehet rá, hogy Erdősy Eugénia szívbéli otthona lett, hogy amint az európai színpadokra bocsátotta, végleg visszafogadta és immár mindörökre őrzi. Az utókor feladata, hogy alaposabban megismerje, újra felfedezze, és méltó módon becsülje - a kultusz alapkövét lehelyezte már Kocsis Katalin kötete.
(Czupi Kiadó, 2016)

Zalai Hírlap 2017. május 20. 116. szám 11. oldal Tanoncok, iparosok
Dervalits Balázs, Laukó Emőke és Németh István a kötettel
Foto: Szakony Attila
SZABÓ ZSÓFIA
szabozsofia@zalaihirlap.hu
Nagykanizsa több, mindmáig szemet gyönyörködtető épülete azoknak a bádogos, vízvezetékszerelő, kőműves és ácstanonc fiataloknak a munkáját dicséri, akik bő száz évvel ezelőtt a helyi iparosképző iskola padjait koptatták.
Hasonló érdekességekről lehet olvasni abban a könyvben, amelyet Németh István, a mai Nagykanizsai Szakképzési Centrum Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolájának nyugállományú gyakorlati oktatásvezetője írt az iparostanonc-iskola építőipari szakmáinak oktatásáról.
- A városkép és az építőipari szakoktatás összefüggését vizsgáltam 1886-tól 1945-ig - bocsátotta előre a szerző. - Annak idején, már a céhek időszakában is volt kormányzati szándék arra, hogy a leendő iparosok ne csak a kedvelt iparágban szerezzenek szakképzettséget, hanem általános műveltségbeli tudásuk is legyen. Szükség volt sokoldalúan képzett gyerekekre: a kor követelményei és a fejlődés iránt való igény miatt. Később az oktatásra vonatkozóan már született törvény, majd az iparosiskola 1886-os elindulása előtt megalakult az ipartanodai bizottság, amely döntött többek között az intézmény testületéről. A helyéről szintén, azonban a városnak nem volt erre alkalmas önálló épülete, ezért szétosztották több helyre a diákokat - mondta Németh István. - A kanizsai iparostanonc-oktatás 1913-ban élte virágkorát, több mint hétszáz növendékkel - folytatta. - A gyakorlati oktatás külön történt ekkor is. Azok a mesterek végezték, akik rendelkeztek oktatási joggal. A tanoncokat, amint alkalmassá váltak szakmájuk önálló művelésére, felszabadították.
S hogy mi a helyzet napjainkban? Laukó Emőke, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolájának igazgatója azt mondta: ma is ugyanúgy szükség lenne szakmájukat szerető, jól végző emberekre.
- Iskola ma is van, gyerek nincs. A pedagógusoknak nagy a felelőssége: rá kell ébresztenünk a fiatalokat arra, hogy a szakmák elsajátítása, művelése nemcsak fizikai munka, hanem maradandó alkotás is, melynek örömére rá kell érezniük - így az intézményvezető.
- Régen tradicionális szakmavivők voltak - vette át a szót Dervalits Balázs munkaközösség-vezető, mérnöktanár. - Ha ma megkérdezzük a gyereket, miért választ egy adott szakmát, kevesen említenek családi szálakat.

Zalai Hírlap 2017. március 14. 62. szám 5. oldal FEGYVERTÉNY A város lakói bosszút álltak a helyieket sarcoló horvát csapatokon
1848-ban csoda történt Kanizsán
Horváth-Balogh Attila
horvathbalogh.attila@zalaihirlap.hu
A bátor tettről és a kanizsai forradalmi eseményekről is beszámol Czupi Gyula a XIX. század Kanizsájáról szóló, Nagykanizsa az 1800-as évek első felében című legújabb könyve.
- A Könyvtárpártoló Alapítvány segítségével, az iskolák bevonásával idén gólyalábas évadot szervezünk, s a programnak van várostörténeti eleme is - mondta el a Halis István Városi Könyvtár igazgatója, a zsebben elférő kis kötetecske kiadója és szerkesztője, nem mellesleg a Nagykanizsai Gólyalábasok vezetője. - Ennek jegyében elsősorban a gólyalábazásban részt vevő diákoknak készült a könyvecske. Olyan történeteket gyűjtöttem össze benne, amelyek bemutatják a gólyalábazás kanizsai múltját, Deák Ferencet, a haza bölcsét, illetve Babochay Jánost, a város későbbi vezetőjét, akik itt voltak diákok, aztán Kovách Ernőt, aki '48-as honvédtiszt lett és rajtuk keresztül a kanizsai forradalmi eseményeket. Mindehhez könyvtárunk névadója, Halis István helytörténész és várospolitikus, az előbb említett Kovách Ernő, Cser József, a Kanizsáról indult tanító, aki gyermekként élte át a '48-as történéseket, valamint a korszakot ma legjobban ismerő történész, Hermann Róbert írásait, tanulmányait hívtam segítségül - jelezte.
A forradalmi lelkület erősödését a kiválónak éppen nem nevezhető íráskészséggel megáldott Kovách Ernő nagyon szépen fogalmazta meg 1838 című írásában: „Sajátságos volt, ami az akkori tanulóifjúság érzelmeinek nyilvánulása. Az iskolákban História Regnum címen latin nyelven előadott Magyarország történelmében mindazon nemzeti mozgalmaink, melyek az uralkodóház ellenében támadtak, mint törvényt szegő rebellisek voltak nekünk a tanárok által előadva. Annak vezérei, Bethlen Gábor, Bocskay, Tököly s Rákóczyak mint elvetemedett rebellisek vagy pártütők voltak feltüntetve. Senki nekünk hazafiságról nem szólt, csak törvényes lojalitásról az uralkodó irányában. Ebben az irányban lettünk az iskolákban tanítva és nevelve. Se lapokban, se könyvekben, sem más nyomtatványokban mást nem olvasva, soha egy politikai agitátort nem hallva, s önkéntelenül, csak egy belső ösztöntől indíttatva, tankönyvek és a tanárok előadásai ellenében - egymástól nem biztatva - rokonszenveztünk azon nemzeti nagy mozgalmainkkal, és a fentebb említett rebellisek előttünk mint nagy emberek, mint eszményképeink kezdtek feltűnni!... Tehát ezen 1838 év volt életemben a hazafiúi érzésnek megkezdő időszaka, s olyan voltunk avval, mint az a leány, ki először érzi szívében a szerelmet, mint eddig egy ismeretlen érzést felgerjedni, amely őt akaratlanul magával ragadja egy eszményi körbe."
Czupi Gyula arra is rámutatott: ma már kevéssé köztudott, de Nagykanizsának komoly szerep jutott az 1848-49-es forradalmi eseményekben, mint ahogy az Hermann Róbert tanulmányából ki is derül. 1848. július elejétől a város lett a horvát fenyegetés miatt létrehozott Dráva-menti védelmi vonal legfontosabb központja, a haderő pénzügyi és egészségügyi ellátásának egyik bázisa, s a városban és annak térségében időről időre jelentős számú katonát és nemzetőrt szállásoltak el. Kanizsán a Zöldfa vendéglőben, a mai Bolyai-iskolában működött a védelmi vonal megszervezésével megbízott Csány László dél-dunántúli királyi biztos főhadiszállása, illetve a városban volt a legnagyobb tábori kórház is. Kanizsa lakói 1848. október 3-án vettek részt lakóhelyük felszabadításában, erről Halis, Cser és Kovách is beszámolt. Jellasic serege 1848. szeptember 15-én vonult be a városba. A megszálló csapatok rengeteg kárt okoztak, emiatt a horvát megszállás során többször is sor került kisebb-nagyobb megmozdulásra. A horvátok Pákozd felé vonultak tovább, ám ezt követően a távozó csapattestek helyére újabbak érkeztek. Halis István így írt erről:
„Jellasics után néhány nap múlva városunkba jött ifjú Nugent őrnagynak serege, mely rendes katonaságból állott; még pedig mintegy 1800 gyalogkatonából, 91 néhány lovas szabadosból és lovasságból, ezenfelül 6 ágyú és 2 mozsárágyúval rendelkezett. A berekben a mostani gőzmalom táján tábort ütött és állását megerősítette ágyúival. Nugent biztonságban érezte magát városunkban; tétlenül vesztegelt. Hanem pár nap alatt nagyot fordult a kocka. Altalános népfölkelés rendeltetett el, hogy az ellenséget Kanizsa vidékén megverjék és a vármegyéből kiszorítsák. Csakhamar meg is jöttek a nemzetőrök." A zalai nemzetőrökön kívül somogyi és vasi nemzetőrök fogták körbe Nugent-t és csapatait, ám megtámadni senki nem merte, aki merte volna, annak pedig felsőbb szintről nem engedték. De kövessük tovább az eseményeket Halissal: . „A kanizsaiak folytonos izgatottságban várták a nemzetőrök támadását. A lakosok elszántsága és elkeseredése oly magas fokra hágott, hogy minden pillanatban tartani kellett valami végzetessé válható kitöréstől... Dél felé járt az idő, midőn egy szabadkai születésű csizmadia legény, ki a szerb nyelvet értette, meghallotta, mikor egy katonadobos azt mondta társainak: „vigyázzatok rám, majd én végigjárom a várost, s ha nem találok benne magyar seregre, akkor dobolok és ti jöhettek rabolni, aztán úgyis elmasírozunk!" „Tűz van, tűz van!" kiáltott rögtön a csizmadialegény. A kanizsaiak kezdtek csoportosulni a vészkiáltásra. Erre a dobos megrémült s futásnak eredett. Panganétját kirántotta és veszettül hadonászott maga körül, hogy senkise közeledhessék hozzá. A folyton sokasodó fegyvertelen népség utána... A következő percben már tízen is megragadták. Beledobták a mély árokba és ízekre tépték. Valaki a toronyba futott és megkezdette a veszedelmet hirdető harangozást. Mindenki az utcákra tódult. Csakhamar lefegyverezték a városban őgyelgő katonákat, kik bár lehettek vagy harmincan, úgy megrettentek, hogy ellenállás nélkül engedték a népség által elvenni hosszú puskáikat. Az egész város fölzendült. Mindenki várta a magyar sereg támadását. De Vidos (Vidos József, a nemzetőrség vezére) még mindig késlekedett. Pedig Nugent serege agyon volt rémülve; haladék nélkül kimozdította ágyúit és elmenekült Szentmiklós (a mai Miklósfa) felé. Alkonyodni kezdett, mikor a kanizsaiak alig találtak már tennivalót, tehát a nagy népsokaság kikísérte a városból az elfogott tiszteket és ünnepélyesen átszolgáltatták Palinban Vidos fővezérnek. Miután ekképp a győzelem bizonyosságáról kézzel-foghatólag megbizonyosodtak vala: rögtön akcióba léptek a nemzetőrök és Kanizsa városába ujjongva bevonultak."
Hát így esett a kanizsai csoda.
Nagykanizsa - Biztosan kevesen tudják, pedig mi, nagykanizsaiak jogosan büszkélkedhetnénk vele: 1848-ban a város lakossága önmaga szabadította fel a dél-zalai települést.

Zalai Hírlap 2017. március 9. 58. szám 7. oldal - Dezső Feri bácsi megélt élete
ARCÉL - Fa Ede szerint példaértékű a volt iskolaigazgató, költő munkássága
Horváth-Balogh Attila
horvathbalogh.attila@zalaihirlap.hu
Nagykanizsa - "Dezső Ferenc gyerekkorától fogva vonzódott a költészethez, versíráshoz, de sosem törekedett irodalmi érvényesülésre. Neki a líra csupán egy bensőséges kontempláció eszköze maradt: lelkierőt, inspirációt, vigaszt merített belőle a versnél fontosabb dolgokhoz - ha volt rá ideje."
Így rajzolja meg Dezső Ferenc volt iskolaigazgató-költő arcélét Fa Ede abban a könyvben, melyet nemrég írt a nagykanizsai olvasóközönség, illetve pedagógusi munkássága révén nemzedékek által kedvelt Feri bácsiról. A Megélt élet címet viselő, a Czupi Kiadó által megjelentetett kötetben nemcsak Dezső Ferenc életét ismerhetjük meg, hanem őt magát is. Helyet kapott benne költészetének elemzése, pedagógusi ars poeticája, Surd (ez volt igazgatói pályafutásának első állomása) két világháború közti paraszti gazdálkodásáról, illetve az ottani egzótakert történetéről szóló tanulmányai, Csontváry-verseinek elemzése, a zenéről szóló előadásainak szövege és természetesen, több verse is. Mindebből egy szerény, ámde rendkívül széleskörű műveltséggel, tájékozottsággal rendelkező ember személyisége rajzolódik ki.
- Való igaz, nem megszokott, hogy élő személyről könyv születik, de úgy gondolom, hogy Dezső Ferenc életútjának és munkásságának története egy drámai fordulatokkal teli korszakban annyira példaértékű, hogy könyvlapokra kívánkozik - mondta el Fa Ede, a kötet szerkesztőjeszerzője. - Reményeim szerint a sor folytatódhat majd másokkal is, olyan nagykanizsai értelmiségiek arcélét szeretném megrajzolni, akik bizonyos értelemben a hazafias és a keresztény hagyomány hordozói - Dezső Ferencben mindezt megtaláltam.
- A magam részéről örülök ennek a kötetnek, mert Ede elemzi is benne a verseket, tehát a könyvet haszonnal forgathatja az is, aki eddig nem értette, vagy félreértette a verseimet - hallottuk Dezső Ferenctől. - Ez persze, nem azt jelenti, mint ha nepi lehetne érteni a gondolataimat, de nyilván, Ede elemzései még érthetőbbé teszik a költői szándékot. Az pedig különös pozitívum a számomra, hogy prózai jellegű írásaim is bekerültek a kötetbe. Talán sokféle következtetés levonható belőlük, illetve jobban megismerhetők általuk azok az emberek, akikről szólnak. A harmadik fontos résznek a Csontváry-verseimmel foglalkozó írásokat tartom. Tíz év után tűnt fel nekem egy Csontváry-album a polcon, amibe hirtelen indíttatástól vezérelve belelapoztam. Nagyon megtetszettek a képei, s ezekről írtam tulajdonképpen képverseket, asszociációkat. A személyes élményeimet összekapcsoltam a képekkel, tehát a versek nem Csontváryról szólnak, Csontváry csak ürügy, hogy valami, az ő mondandójához hasonló bomoljon ki a versekből.
Dezső Ferenc hangsúlyozta: mindig is pedagógusnak tartotta magát, a költő kifejezés számára túl magasztos volt, saját magáról soha nem is beszélt így - és ma sem szereti, ha költőnek nevezik. Hiszen ő soha nem akart mást, csak érzéseit, élményeit megosztani másokkal.

Zalai Hírlap 2016. december 28. 304. szám 7. oldal - A szűz primadonna emléke
KÖNYV - Erdősy Eugénia élettörténetét Kocsis Katalin rendezte kötetbe
BENEDEK BÁLINT
benedek.balint@zalaihirlap.hu
Nagykanizsa - A városból elszármazott Erdősy Eugénia primadonna rövid, ám annál mozgalmasabb életét kötötte egy csokorba Kocsis Katalin a Nagykanizsáról európai színpadokra című kiadványában.
- Több mint három évtizede, hogy megláttam egy érdekes régi síremléket a nagykanizsai temetőben ezzel a felirattal: „Erdősy Eugénia dalmű-énekesnő elhunyt 1886. szeptember hó 9. életének 27. évében" - fogalmazott Kocsis Katalin nyugalmazott könyvtáros. - Nevét addig soha nem hallottam, de nagyon megfogott, hogy valaha élhetett itt egy helyi kötődésű énekesnő, aki ilyen fiatalon hunyt el. Kicsit utánajárva kiderült, hogy az európai színpadokon nagy karriert futott be a 19. század második felében.
Kocsis Katalint olyannyira megérintette a hölgy életpályája, hogy komolyabb kutatásba kezdett. Fokozatosan gyarapította a róla szóló információkat. Ennek első nagy lehetőségét az adta, hogy bekerültek a korábbi munkahelye, a Halis-könyvtár állományába mikrofilmen a régi helyi újságok 1862-től. Az Eugénia aktív pályafutása idején megjelent lapszámokat olvasva sokasodtak a róla szóló ismeretek. Később pedig a világháló jelentett számára nagy segítséget, végül mindezt levéltári kutatással egészítette ki. Néhány éve annyi anyagot gyűjtött össze, hogy a kataliszt elnevezésű blogjában külön sorozatot indított Erdősy Eugéniáról.
- Szerencsére a bécsi és berlini nemzeti könyvtárak egyre több korabeli hírlapot tesznek hozzáférhetővé az interneten, ami szinte felbecsülhetetlen értékű egy, az aktív időszakának nagy részében német nyelvterületen dolgozó színésznő esetében - folytatta. - A blog bejegyzésekből így lett egy kis méretű, ám tartalmas könyv, hiszen a kanizsai „szűz primadonna" a halála előtti években ünnepelt sztár volt Budapesten, Bécsben, Hamburgban és Berlinben. Nem egészen tíz évet töltött a pályán, de mire igazán beérett volna, tragikus véget ért az élete.
Kocsis Katalin ezt a különleges és érdekes sorsot szeretné megismertetni az olvasókkal, hiszen Eugénia operaénekesnőnek készült, ehhez elvégezte a bécsi zeneakadémiát. Kiváló mestertől tanulta meg a művészet ezen ágát, aki a kor leghíresebb énekeseit oktatta. A legmagasabb fekvésű, legnagyobb virtuozitást igénylő énekhanggal, a kolo-ratúrszopránnal rendelkezett. Amellett, hogy kitűnően énekelt, dekoratív hölgy is volt.
- Az első szerepét Berlinben kapta, aztán másfél év után hazatért és a fővárosi Népszínházban kapott szerződést, ahol műfajt váltott és már operett énekesnőként tündökölt - mesélte a szerző. - Blaha Lujza utódját szerették volna belőle kinevelni, ennek megfelelően eszméletlen mennyiségű szerepet kapott. Itt meglátta egy jó szemű bécsi rendező, aki 1880-ban szerződtette az egyik Strauss operett főszerepére. Az osztrák kitérő után azonban visszavágyott Berlinbe, ahol az utolsó éveiben már szubrettként működött. A német főváros a lábai előtt hevert, egyszer olyan tömérdek virágot kapott, hogy nyílt levélben kérte a rajongóitól: a csokrokra áldozott pénzt inkább jótékony célra ajánlják fel.
Eugénia nem rugaszkodott el a valóságtól, megmaradt egyszerű kanizsai polgárlánynak. Ez vezetett aztán korai tragikus halálához is, melynek minden részletére kitér az elkészült kiadvány.

Zalai Hírlap 2016. november 9. 263. szám 3. oldal - Egy életpálya a líra és a próza nyelvén
Dezső Ferenc legújabb kötetében a versek kapták a főszerepet
Nagykanizsa (szzs) - Életpályájának jelentősebb mérföldköveit rendszerezte versek, prózák formájában Dezső Ferenc.
A nyugalmazott iskolaigazgató, korábbi földrajz-biológia szakos pedagógus írásait ezúttal is könyvbe szőtte. A megélt élet című kötet immár negyedik műve Dezső Ferencnek. Az ünnepélyes bemutatót tegnap tartották a Halis-könyvtárban.
A szerző több évtizedes munkásságát Balogh László, a Humán Bizottság elnöke méltatta. Elmondta: az író közösséghez való erős tartozása visszaköszön életművének hiteles, értékes gondolatai között. Ahol még a surdi, a pölöskefői és a kanizsai Kőrösi-iskola katedráján eltöltött időt is felidézi az irodalom nyelvén.
Emellett Dezső Ferenc írásaiban olyan kanizsai, irodalmi-művészeti jeles személyek is megemlítődnek, akik már csak lélekben élnek: köztünk Harkány László, Lukács Zoltán és Kustár Zsuzsa.

Zalai Hírlap 2016. július 7. 158. szám 7. oldal - „A vallás nem elmélet"
Hóbor József kötetbe szerkesztette korábbi kutatásait
Arany Horváth Zsuzsa arany.horvath.zsuzsa@zalaihirlap.hu
Zalaegerszeg - A kanizsai Czupi Kiadó gondozásában látott napvilágot Hóbor József tanár Elvek, eszmék, egyház című kötete, amely Mindszenty József zalaegerszegi működésének első évtizedeihez nyújt adalékokat.
Mint a szerző jelzi, sokéves, majdnem két évtizedes kutatómunka eredményeként születtek meg azok a kéziratok, publikációk, amelyeket a bíborosi életmű iránti fokozott aktuális érdeklődés nyomán rendezett kötetbe. A könyv az Adalékok alcímet viseli, ami szerényen arra utal, a kutató nem törekedhetett a teljességre, ellenben bevilágított Mindszenty József hercegprímás életének abba a szegletébe, amely leginkább talán a zalai emberek számára jelent közelséget, egyben kapcsolódást.
Az Elvek, eszmék, egyház című könyv az 1919-1937 közti időszakot veszi górcső alá. A Pehm, majd a Mindszenty nevet viselő pap (1892-1975) által képviselt politikai-gondolati irány annak ellenére jelentősen határozta meg a város korabeli közéletét, arculatát, hogy ő maga többször tett olyan kijelentéseket, melyek szerint igyekezett volna távol tartani magát a konkrét politikai szerepvállalástól. Ám a vallása iránti mély elkötelezettség, valamint a legitimizmusba vetett hite szinte folyamatosan állásfoglalásokra késztette. Úgy vélte, a népet politikailag is nevelni kényszerül mindenki, aki el akarja kerülni a szerinte történelmileg ártalmas ideológiák térnyerését. Ennek jegyében vette komolyan püspöke újságírásra buzdító körlevelét, ennek eredménye lett a Zalamegyei Újság feldúsult politikai rovata.
„A vallás nem puszta elmélet, hanem élet és valóság, amely erkölcsöt irányít és ezzel együtt nemzetet, családot, egyént, igazságot, jogrendet, gazdaságot, szóval az egész életet." - ad magyarázatot a küldetéstudatos attitűdre az 1926-ban kelt, aláíratlan vezércikk, amely szerint szükséges a vallás viszont-beavatkozása a politikába.
Az 1915-ben felszentelt pap 1917-től volt a zalaegerszegi főgimnázium hittantanára, tagja a képviselőtestületnek és a hitelszövetkezet igazgatósági tagja. Az évek során, mint a kötethez mellékelt dokumentumokból kiderül, egyformán síkra szállt a baloldal, a liberalizmus, a német nácizmus és a nyilas elvek ellen.

Nimród vadászújság 2016. június, 54. oldal - Motorcza Gyula életei - rendhagyó „Life Story”
Foglalkozását nehéz lenne meghatározni: az államtudományok doktora, katona, olykor egyetemi tanár, író, költő, kritikus, tárcaíró, vadász, világutazó - egyetlen szóval: életművész. Szinte végigvadászta a világot, annak idején kitalálta és szervezte a máig egyre nagyobb sikerű FeHoVa-t, kereskedett régiségekkel, írószövetségi tag, első vadászkönyvét több mint tizenötezer példányban vásárolták meg, autókat, terepjárókat tesztel és minősít, politikusokkal kvaterkázik, rendszeresen publikál a Nimródban -mindazonáltal saját bevallása szerint soha, senkinek nem hajlandó megfelelni...
Motorcza Gyula legújabb könyve az igazi, könnyeden csapongó történetmesélés jegyében született - a gondolatok olyasféle irányított kalandozása szülte, mint amikor a golyó - jelen esetben az események elbeszélése - megszabott pályáján lefelé kezd gurulni az ide-oda kanyargó csőben, s annak hol egyik, hol másik oldalához csapódva-koppanva, egyre gyorsulva gördül előre, ahogyan egy rendhagyó életpálya emlékképei felfelvillannak a kezdetektől a jelenig.
A szerzőnek mindig volt véleménye a dolgokról, hozzá sajátos világképe: gyerekkora óta világutazó akart lenni, neves író, világrekord trófeát adó egzotikus vadállatok elejtője, és feltett szándéka volt, hogy majd vele is készítsenek portréfilmet a televízióban. Nos, mindez jórészt bejött - hogy miként, azt megtudhatja az olvasó ebből a szellemesen megírt könyvből, mely nem hatol a dolgok mélyére, nem keres világmegváltó gondolatokat; szerzője sokkal inkább szórakoztat, sajátos szarkazmussal, jó adag iróniával, fanyar humorral szemlélve a világot és önmagát, emlékezve egysíkúnak és unalmasnak cseppet sem mondható élete fontos és érdekes eseményeire, fordulataira, találkozásokra érdekes emberekkel és idegen tájakkal, szembesülve szokatlan helyzetekkel. Bejárta a földet Afrikától Kamcsatkáig, Alaszkától Chiléig, majdnem mindenütt vadászott, csaknem mindennel megpróbálkozott. Ötvenvalahány országban járt eddig -kedvencei mégis Lengyelország és a hajdani Jugoszlávia utódállamai -, mindenhol megkóstolja a helyi konyha specialitásait is, s ahogy korábban mesélte - igaz, ötévesen, de - vacsorázott Rákosi Mátyással, ebédelt Kádár Jánossal, találkozott és beszélgetett Tito elnökkel, feleségével, Jovan-ka Brozzal pedig a pesti Váci utcában, és annak idején teázott a Horthy famíliával Portugáliában, művei kiadásának ajánlója Pomogáts Béla tanár úr - mindez egy életbe csak nagy ritkán, sokkal inkább életekbe fér bele. Efféle apró esemény- és élménymorzsákból kerek történetek állnak össze, a szerző különös helyszínek, emberek, történések beavatott szereplőjeként ezekkel a „csipegetni valókkal ťetetiŤ olvasóját". Jó étvágyat hozzá!
(Motorcza Gyula: Életeim, Life Story. Czupi Kiadó, Nagykanizsa, 2016. Ára: 2300 Ft + postaköltség, információ és megrendelés: 0630 933 4444)
-rr
MEGHÍVÓ
Motorcza Gyula: Életeim, Life Story c könyvének dedikálással egybekötött, hivatalos bemutatójára. A könyv a nagykanizsai Czupi Kiadó gondozásában jelent meg. A bemutató helyszíne: Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Városi Könyvtár. Időpont: 2016. június 9. (csütörtök) 15 óra. Minden érdeklődőt szeretettel vár a szerző és a kiadó.

Zalai Hírlap 2015. december 17. 295. szám 12. oldal - Nem akart hős lenni
'56 Koholt vádak alapján ítélték el a jeles olajipari szakembert
„Én nem akarok hős lenni! Én egy hétköznapi ember voltam, vagyok, aki részt vett az eseményekben, mert egyetértett céljaival..." - mondta a róla szóló könyv szerzőjének Farkas Béla
Zalaegerszeg (zh) - Farkas Bélára, az 1956-os forradalom jelentős zalai személyiségére emlékezik alábbi írásában Hóbor József történész.
December 17-én temetik az életének 90. évében meghalt Farkas Béla olajipari mérnököt, a Lovászi Munkástanács elnökét - aki rövid időre a Zala megyei munkástanács elnöke is volt -, az 1956-os forradalom kiemelkedő alakját. Csendes, nyugodt, kiegyensúlyozott ember volt. Szavatartó, becsületes és rendkívül jó szakember. Emberségéért, tisztességéért és szakmai tudásáért tisztelték kollégái éppúgy, mint beosztottai. Csornán született, hatan voltak testvérek. 1945-ben érettségizett a soproni bencéseknél, majd felvették a bányamérnöki egyetemre. 1950-ben végzett, s Lovásziban kezdte a mérnöki munkát. Itt nősült meg, itt születtek gyermekei.
1956 ősze családi gyásszal indult: feleségének édesapja, a sokat üldözött tanító, aki nemzedékeket nevelt fel Dobriban, majd kitelepítették, éppen egy jó állást kapott párjával együtt, amikor a költöztető teherautó karambolozott, és a két utas meghalt. E súlyos családi tragédia rendezése közben tört ki a forradalom. A távoli országgondok egyszeriben helyben is rendezendő valósággá váltak. 1956. október 26-án Farkas Bélát megválasztották a megye egyik legnagyobb létszámú vállalatánál a munkástanács vezetőjének. Nem követeltek mást, mint sok helyütt az országban: a szovjet csapatok kivonása, amnesztia a felkelőknek, nemzeti kormány alakulása, október 6-a nemzeti ünnep legyen, az ország vezetésébe magyar embereket, szovjet tankoknak olajat nem adnak, uránbányákat magyar kézbe, legyen szabad a vallásgyakorlás, a hadifoglyokat engedjék haza a Szovjetunióból és a sztálinisták távozzanak a közéletből.
Farkas Béla higgadtsága kellett ahhoz, hogy az indulatok elszabadulásának gátat szabjanak: a káderlapokat elégették, a szakmához nem értő párttag vezetőket képzettségüknek megfelelő munkával bízták meg. A helyi ÁVÓ-sok-kal megegyeztek, sőt bevonták őket a munkába: munkás-katona tanácsként működtek. Megszervezték a tájékoztatást: naponta frissített munkáshíradót adtak ki. Gondoskodtak az olajmező szakszerű működtetéséről. Bekapcsolódtak a Dunántúli Olajipari Munkástanács vezetésébe is, kapcsolatot tartottak a budapesti olajosokkal, később a Nagybudapesti Munkástanáccsal is. Farkas Bélát október 28-án a Zala megyei Nemzeti Tanács elnökévé választotta, ő azonban a megbízatást visszaadta, a lovászi ügyek intézését fontosabbnak tartotta.
Az olajszállítást még a forradalom alatt, a munkástanács határozatának megfelelően leállították, a termelést pedig november 4-én, a szovjet beavatkozás hírére. Csatlakoztak a Nagybudapesti Munkástanács híres Memorandumához a dolgozók teljes egyetértésével. Mindezek ellenére a szovjet és az állami kontroll mellett Farkas Béla vezette az üzemet, mint munkástanács elnök egészen 1957. március elejéig. 1957. március 4-én letartóztatták, hosszú, gyötrő kihallgatás-sorozat következett. Közben feleségét elbocsátották, a lakásból kiköltöztették, Juditka a két pici gyermekkel földönfutó lett. A kihallgatások semmit sem tudtak bizonyítani, minden vád hamisnak bizonyult. Az előzetest újra meg újra meghosszabbították. Végül több mint egy év után a koholt vádak összeálltak. Az úgynevezett Majerszky-perben, ahol 13 mérnököt, technikust ítéltek el, a legsúlyosabb büntetést, 13 év börtönt róttak ki rá.
Az ország tíz börtönében töltött (az előzetes fogvatartással együtt) több mint hét évet. A börtönben megőrizte tetterejét. Készített egy német-magyar szótárt a társainak, akiket tanított, egy magyar-cigány szótárt egy zárkatársától tanulva, számos szakmai feljegyzést. Kitanulta a lakatos, a vízszerelő szakmákat. Amnesztiával szabadult 1958. március 28-án. Bár elhatározta, hogy az olajiparral minden kapcsolatot megszakít, hamarosan visszahívták és igen komoly feladatot kapott: a frissen feltárt orosházi mező termelésbe állítását bízták rá. A jogfosztás hatálya alól csak évekkel később mentesítették. Mindvégig éreztették: tudjuk, hol voltál.
A sikeres mérnöki munka Szolnokon, a trösztben folytatódott. Részt vett az ifjú mérnökök, technikusok képzésében, számos szakkönyvet írt. Szolnokról ment nyugdíjba, majd gyermekeihez közel, Budajenőre költözött.
De a haza nem volt hálás. Az eseményeket feldolgozó két filmben is beszélt, egy kötet is megjelent róla - de kitüntetést, a nemzet elismerését, háláját nem kapta meg. Igaz, sohasem tolakodott, nem törtetett. A róla írott könyv megjelenésének feltételélül azt szabta nekem: „Én nem akarok hős lenni! Én egy hétköznapi ember voltam, vagyok, aki részt vett az eseményekben, mert egyetértett céljaival, de nem vagyok a mindenhol ott volt, mindent ő csinált típus, aki mindenre azt mondja, én, én”.

Zalai Hírlap 2015. január 12. 9. szám 7. oldal - Könyv a balerináknak - Nagykanizsai táncpedagógus tollából született kötet
Benedek Bálint
zalaihirlap@zalaihirlap.hu
Nagykanizsa - Hajviseletről, ruhákról, bemelegítési technikákról és a testtartásról is lehet tanulni az Első képes balettkönyvem című kiadványból, melyet Baj-Pulai Viktória klasszikus balett táncpedagógus írt.
A Czupi Kiadó gondozásában megjelent kötet az óvodásoknak és a kisiskolásoknak szól és a balettművészet alapjait képekkel valamint rajzokkal gazdagon illusztrált egyedülálló képeskönyvben mutatja be.
A 30 éves édesanya a Pécsi Művészeti Gimnáziumban kezdett el balettet tanulni, majd az érettségit követően a fővárosi táncművészeti egyetem klasszikus balett táncpedagógusi szakán szerzett diplomát. A Swans Balett és Tánciskolában rendszeresen tanít óvodásoktól a felnőttekig szinte minden korosztályt, kilencedik éve pedig a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskolában balett-tanárként dolgozik. Baj-Pulai Viktória évek óta gyűjti a balettról szóló könyveket, ám kizárólag gyermekeknek szóló magyar kiadásúval eddig még nem találkozott. Tavaly egy Bécsben tett séta ihlette meg: férjével és családjával eldöntötték hiánypótló céllal megszerkesztik a legkisebbek balett kötetét.
- Az eddigi művek csak bizonyos technikákat tanítottak az olvasóknak - fogalmazott Viktória. - Igyekeztünk színesíteni, élettel megtölteni az oldalakat, tulajdonképpen egy használati képeskönyv készült el, mely mindig az óvodásokkal lehet, a lapjai rózsaszínűek lettek a rajzokat testvérem, Pulai Gábor készítette. A fényképeket pedig a férjemmel együtt terveztük meg, s a modellünk Koller Viola kiválóan mutatta be az olykor nehéz mozdulatokat is.
A gyermekek bizonyára örömmel veszik majd kézbe a könyvet, melynek a borítójára a rajzot a 9 éves Németh Zsófia készítette. Ezen kívül az apróságoknak varázslatos utazásban lehet részük, ha átlapozzák a művet. Viktória a gyermekek nyelvén, képekkel gazdagon illusztrálva mutatja be a balett technikákat, útmutatást ad. Sőt a kislányok még naplót is vezethetnek, az emlékeiket leírhatják, valamint fényképeket is ragaszthatnak a különleges könyvbe.
- Amióta a kisfiam, Csongor két évvel ezelőtt megszületett, sokat mesélek neki -folytatta Baj-Pulai Viktória. -Ekkor döntöttem el, hogy saját hangulatos történettel is megajándékozom az olvasóimat.
A kanizsai pedagógus semmit sem bízott a véletlenre, alaposan körüljárta a balettművészet témakörét, hisz a kételkedő szülők számára dr. Gelencsér Ágnes ortopéd szakorvos véleményét is el lehet olvasni. A kötetben szakmailag sem lehet kivetnivalót találni, Uhrik Dóra Kossuth-és Liszt-díjas érdemes művész, táncművész valamint Rónay Márta balettmester is áldását adta a megjelenésre.
- Hiába élünk internet vezérelte világban, egy könyv fellapozása számunkra még mindig óriási élményt ad, ezt terjesztenénk a fiatalabb generáció körében is - tette hozzá Viktória. - Az első balettkönyvem után az 1-4. osztályosok számára újabbat tervezek megjelentetni a közeljövőben.

Zalai Hírlap 2014. május 3. 102. szám 4. oldal - Egy régivágású polihisztor - Cser József nemcsak kiváló krónikás, hanem időjós is volt
Nagykanizsa (hba) - Újabb információkkal bővült az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nagykanizsai krónikásával, Cser Józseffel kapcsolatos tudásunk.
Mint arról Czupi Gyula könyvtárigazgatóval, a Cseréletmű kutatójával és emlékiratainak kiadójával már korábban beszélgettünk, a krónikás nagyobb figyelmet érdemelne. Ugyanis édesapja a városházán volt strázsamester, így a gyermek Cser testközelből látta és tapasztalta, hogy mi történt 48-ban. A férfi egyébként élete nagyobb felét Veszprémben töltötte, tanítóként dolgozott, s szenvedélyes naplóíró volt. A forradalmi eseményekről szóló beszámolóját a Zalai Közlöny hasábjain 1894-95-ben sorozatban meg is jelentette. Most kiderült: Cser az időjárás változásait is ugyanilyen alapossággal vetette papírra.
- Egy lelkes veszprémi repülésmeteorológus, helytörténeti kutató, Kovács Győző is foglalkozik Cser József munkásságával és nemrég felvette velem a kapcsolatot - hallottuk Czupi Gyulától. -Tőle tudom, hogy sikerült a Cser születési, illetve halálozási idejével kapcsolatos homályt eloszlatni. Levéltári kutatásai során kiderült, hogy a krónikás egészen pontosan 1837. január elsején született Kanizsán, és 1913. februárjában hunyt el Veszprémben. Ami azt jelenti, hogy a forradalomról írott információira a vélthez képest jobban alapozhatunk, hiszen ezek szerint akkor már 11 éves kiskamasz volt. Kovács Győző más érdekességre is bukkant Cser Józseffel kapcsolatban, írásai közt talált olyanokat, melyek a napi időjárási körülményeket rögzítették. Ez a tanító egy újabb arcát mutatja meg, azt tudniillik, hogy nemcsak helytörténész, hanem kiváló amatőr meteorológus is volt.
Czupi Gyula hozzátette: kutatókollégája azt is megtudta, hogy Cser büszke volt magyarságára, hétköznapokon is zsinóros ruhát viselt. Tankönyveket is írt - talán nem lenne érdemtelen akár egy konferencia keretében foglalkozni a munkásságával.
- Úgy gondolom, ha bekerülne személye a köztudatba, az színesítené a nagykanizsai identitást - mondta a könyvtárigazgató.

Zalai Hírlap 2012. június 9. 134. szám 5. oldal - Két kötet bemutatójával zárult az ünnepi könyvhét a dél-zalai városban
Nagykanizsa (hba) - Tegnap két kötet bemutatójával zárult az ünnepi könyvhét a dél-zalai városban. Az olvasók Hóbor József: Nem akarok hős lenni, illetve Szoliva János: Merengés-terpesz című kötetével ismerkedhettek meg.
Hóbor József dokumentumértékű munkájának bemutatójára délelőtt került sor a Halis István Városi Könyvtárban. Az esemény érdekessége az volt, hogy részt vett rajta a kötet főszereplője, a 86 esztendős Farkas Béla is, aki 1956-ban a lovászi munkástanács elnökeként tevékenykedett. Emiatt később 13 éves börtönbüntetésre ítélték, amiből 6 évet és 1 hónapot le is kellett töltenie.
Szoliva János legújabb, a sorban a 13. verseskötének bemutatójára szintén a bibliotékában került sor késő délután. A nagykanizsai szerző ismét jelképeket, szimbólumokat gazdagon felvonultató, az élet napos és árnyoldalaira egyaránt érzékeny versekkel örvendeztette meg közönségét. A két szerzővel (akik a bemutató végén dedikálták is könyveiket) készített interjúinkat később olvashatják lapunkban.

Kanizsa 2012. április 19. 15. szám 12. oldal - A tanító öröksége III.
Ajándékműsorral színesítve a napokban mutatták be Vértes Judit A tanító öröksége III. című kötetét a Medgyaszay Házban. A könyv szereplői az egykori kiskanizsai Templom téri, a Gépipari Technikum és a Zrínyi Miklós Általános Iskola tanítványai.
Az intézmény zsúfolásig megtelt nagytermében a megjelenteket elsőként Czupi Gyula, a kötetek kiadója köszöntötte, majd Cseresnyés Péter polgármester szólt elismerő szavakkal a hajdani tanítóról, és az édesapjának emléket állító Vértes Judit munkájáról:
- Vértes Imre, a "hajdanvolt tanyai tanító" végakaratát teljesítette lánya, Vértes Judit, amikor hozzálátott édesapja emlékeinek kötetbe rendezéséhez. Az első könyv Csongrád megyében játszódik, ahol segédtanítóként, a pályakezdés és az akkori viszonyok nehézségeivel szembesülve Vértes Imre megtette az első lépéseket - hangsúlyozta a polgármester, majd így folytatta: A szegvár-zsigerháti tanító később Csongrádból Zalába, Letenye-Egyedutára érkezett. Gyötrelmes, de munkával teli "viharos - keserves - örömteli" évtized kezdődött itt a család számára, amelynek krónikáját hol Vértes Imre, a tanító, hol lánya, hol levelek, hol oktatásügyi dokumentumok írják, és egykori tanítványok - azóta idős emberek - egészítik ki és mesélik tovább a második kötetben.
A harmadik kötet pedig, amelyet most vehet kézbe az olvasó, a kanizsai évekről, egészen pontosan a kiskanizsai Templom téri iskoláról, a Gépipari Technikumról és a Zrínyi Miklós Általános Iskoláról szól.
Legelőször talán a múltról, a múlt megismerésének fontosságáról kell beszélnem. Tudom, hogy ez a mondat, jelen időben akár áthallásos is lehet, ám nincs benne politikai üzenet. Sokkal inkább annak igénye, hogy igenis fel kell fedeznünk közvetlen környezetünk történelmét és történetét, meg kell ismernünk azokat, akik Nagykanizsán például az elmúlt században kiemelkedőt alkottak, akik munkájukkal, életükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez. Ebből a szempontból is jelentős és elismerésre méltó Vértes Judit tevékenysége, aki amellett, hogy méltó emléket állít édesapjának, bemutat egy kort, egy korszakot, bemutatja annak szereplőit. A múlt fakuló darabkái kerülnek elő, és a személyes történetek egy egész közösség identitásformáló történeteivé válnak. A pedagógusi pálya, a pedagógusi lét - különféle okokból - soha nem volt könnyű. Hol a körülmények, hol a politika, hol a helytelen szabályozás nehezítette a tanítók és a tanárok munkáját, amely azt hiszem, egy társadalom számára az egyik legfőbb érték.
Nos, Vértes Imre példája arról tanúskodik: ezeken a nehézségeken túl lehet - sőt: túl is kell - jutni, hiszen aki ezt a hivatást választja és vállalja, egyfajta nemes szolgálatot is vállal, amelyben csak egy a fontos: a gyerekek érdeke, fejlődése és jövője.
Nos, Nagykanizsa ebből a szempontból (is) rendkívül gazdag város. Kiváló tanáregyéniségek generációi dolgoztak itt, akikre mind a mai napig szívesen és hálásan emlékeznek tanítványaik. Nekik, a "Vértes Imréknek" is köszönhetjük, hogy iskolavárosként, térségi központként, szellemi centrumként tartják számon városunkat.
A középkori Európa keresztény szerzői a tanár jellemző tulajdonságai közül az újszövetségi gondolatok jegyében kiemelték a szeretetet, és meglehetősen sok helyütt találkozhatunk a nevelő helyes magatartására utaló, az azt kifejtő leírásokkal. Szent Benedek például a szerzetesei számára készített Regulákban a jó apátról azt írta: mindazt, ami jó és szent, inkább tetteivel mutassa meg, mint szóval; és míg másokat oktat, maga elvetésre való ne legyen.
Comenius pedig a tanár magatartásával kapcsolatosan arra fektette a hangsúlyt, hogy a tanár minta legyen a gyermekek számára, akiket Isten képecskéivé kell formálnia.
Nos, ez a három kötet minderre is tanít, figyelmeztet bennünket - egy olyan életút bemutatásával, amely valóban példa és minta lehet számunkra.
Az egykori néptanító leánya, Vértes Judit a tanító öröksége című, immár három kötetes müvet édesapja feljegyzéseire, naplójára, a még élő tanítványok visszaemlékezéseire és saját, elevenen élő emlékeire alapozva állította össze. A mű, a művek hiánypótlók. A tanítványok több mint 70 évvel ezelőtti emlékeiket vetették papírra olyan színesen és elevenen, mintha tegnap történtek volna a dogok. Soraiból árad a tisztelet, a szeretet, a hála, a tárgyi tudáson túl azokért az erkölcsi értékekért, amelyekkel kedves tanítójuk útjukra bocsátotta őket. Amelyek a mai napig életük legfőbb irányítói maradtak - összegezte Cseresnyés Péter.
A már korábban megjelent első két kötetet Dénes Sándor alpolgármester mutatta be. A legújabb kötet előszavát e gondolatokkal zárja Vértes Judit: "A tanító öröksége című könyvem harmadik kötete és melléklete édesapám (és tanártársai) pedagógus életútjának három - egymástól kissé eltérő állomását tartalmazza. Tudom, az alkotóelemek még további kibontásra, tartalmi gazdagításra, és összehangolásra várnak. Ehhez gyűjtöm már az erőt, és keresem a segítő, támogató társakat, és főként a pártfogókat. Mindennek ellenére mégis örömmel bocsátom útjára több éves közös munkánk eredményét".
B.E.

Nagykanizsai Maraton 2011. október 21. 42. szám 1-2. oldal - Liszt Ferenc nyomában
A 19. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze - írják Liszt Ferencről a lexikonok. Sajnos Nagykanizsán nem adott koncertet, azt azonban feljegyezte az akkori sajtó, hogy a nagy művész mikor utazott át a városon. A Halis István Városi Könyvtár zenei részlegének volt vezetője korábban már méltón adózott az idei Liszt Emlékév előtt, hiszen kutatási eredményeiről olvashattunk már. Most íme, az újabb kötet: megjelent a 34. honismereti füzet, melynek szerzője Kocsis Katalin.
- Zenei műveltségét ismerve a legtöbben azt hiszem, azt gondolnák, hogy biztosan tanult zenélni is.
- Valószínűleg, amikor a tehetséget és a tulajdonságokat osztották, akkor mindkettőből kaptam, de nem eleget. Nagyon szeretem a művészeteket - nemcsak a zenét -, ugyanakkor sajnos tehetséget nem kaptam. Éppen ezért lettem könyvtáros, hiszen így sok mindennel lehet foglalkozni, de zenélni például nem kell. Az tény, hogy munkám során sokszor éreztem a hiányát, jó lett volna tudni a zeneelméletet, de nem így alakult. Egy könyvtáros holtig tanul, mindig új ismeretekkel, információkkal találkozik, és ezeket adja tovább.
- A kutatás is ezért kezdődött?
- Tulajdonképpen Liszt Ferenccel kezdődött. 1996-ban részt vettem egy televíziós műveltségi versenyen, amely Liszt Ferencről szólt. Előtte körülbelül háromnegyed évig csak vele foglalkoztam. Közben döbbentem rá, hogy milyen fantasztikus ember és muzsikus volt. Később aztán egy-egy utazás kapcsán mindig belebotlottam néhány Liszt Emléktáblába, hogy itt járt.... Akkor mindig arra gondoltam, hogy újra kezdhetném, zenetörténész és Lisztkutató lennék. Szép lassan rájöttem, hogy valamit én is tehetek ennek érdekébe. Elkezdtem összegyűjteni a magyarországi emlékhelyeit. Belejöttem, és kibővült a gyűjtés az ország összes zenei emlékhelyeire. Hatalmas anyag gyűjt össze az elmúlt 15 év alatt. Gondoltam, hogy meg kellene jelentetni, így kolléganőm biztatására a kanizsai emlékhelyekkel kezdtem. A kutatás eredménye a 2009. végén megjelent könyv. Idén nyugdíjba mentem, most több időm van. Mivel most Liszt Év van - és most, október 22-én ünnepeljük Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját - megszületett ez a kötet.
- Tehát a zenész nagykanizsai kapcsolatairól szól ez a könyv?
- Tulajdonképpen igen. Liszt Ferenccel, mint egy reflektorral, átvilágítottam Nagykanizsa kulturális életét az 1860-as évektől az 1940-es évekig. Magáról Lisztről sok újdonság nem derült ki, de vele kapcsolatban hihetetlen dolgokra derült fény az első magánzenetanároktól kezdve a zeneiskola megalapításig. Teljes döbbenet például, hogy milyen nagy volumenű koncertek voltak a városban. Olyan Liszt tanítványok adtak koncertet, akik saját korukban a világ legjobb zongoraművészei voltak. Ez körülbelül azt jelenti, ha ma a New York-i Metropolitan művészei lépnének fel egy hangverseny keretében. Ez ma már teljesen elképzelhetetlen. Egy másik példa: a Kereskedő Ifjak Önképző Köre egy jótékonysági koncertre egy Liszt növendék zongoraművészt hívott. Ma, ha lenne egy ilyen egylet, vajon kit hívnának meg? Valószínű, hogy egy „megasztárt". Ennyit változott a közízlés...
- Negyven évig dolgozott a könyvtár zenei részlegének vezetőjeként. Milyen a zenei műveltségünk?
- A kezdetekkor egy attrakciónak számított, hogy ha valaki meg akart hallgatni valamilyen zenét, bejött a könyvtárba és megtehette. Akkor még nem volt ennyi rádió és tévécsatorna. Most már elég internetezni, nem kell ehhez bakelit lemez. Ezzel együtt sajnos azt látom, hogy a zenei ízlés visszafejlődik. Éppen a gyerekek lennének kulcsszereplők ilyen szempontból, nekik még lehet formálni az ízlésüket, ám ahogy hallani, egyre kevesebb az énekóra az iskolákban. Katasztrofális a helyzet.
- Nem hiányzik a könyvtárosi munka?
- A napi bejárás nem. Most is sokat dolgozom, annyi könnyebbséggel, hogy csak azt csinálom, amit szeretek, amihez kedvem van.

Átalvető 2011. június - 33 oldal
Könyvajánló
Évtizedek sodrásában
Egy trilógia utolsó, egyben befejező kötetét tartja kezében a kedves olvasó.
Lenhardtné Bertalan Emma első könyve Évtizedek sodrásában - Egy bakonyaljai parasztcsalád és egy evangélikus iskola a XX. században alcímmel jelent meg először 1997-ben, majd 2003-ban a Czupi kiadó gondozásában. Az életrajzi ihletésű kötet két kiadást is megért.
Különösen izgalmassá és nagyon olvasmányossá az teszi ezt a kötetet, hogy őszinte, ezért hiteles, s a magyar történelem egy olyan szegmensét jeleníti meg a család és tágabb környezete történetén keresztül, amelyről viszonylag hiányosak az ismereteink. Ennek legfőbb oka a második világháborút követő célzott orientációjú történelemoktatás, ahol az elsődleges szempont nem a történelmi hűség volt. A történet Bertalan Emma gyermekkorában kezdődik, a két világháború közötti időszakban, egy egészen kis faluban, Patonán. Szól a gyermekévekről, a kőszegi Gyurátz Ferenc Evangélikus Leánygimnáziumban töltött évekről, az ott szövődött, életre szóló barátságokról. Oldalról oldalra bontakoznak ki előttünk egy paraszti család mindennapjai - annak minden keservével, nehézségeivel, örömével, szépségével és rútságaival. S azért, mert a sorokat maga az élet mondja tollba. A mondatok helyenként a végsőkig lecsupaszítottak, szikárak, mert a történetek önmagukért beszélnek, nem tűrnek semmiféle sallangot. Arról beszél, hogy Magyarországon két világégés között milyen volt egy falu, abban egy család élete. Az évszázadok során kialakult, elfogadott megtartó erejű rendet, ami egyúttal az életük folytathatóságát is jelentette, hogyan borul fel egyik napról a másikra, hogyan foszlik semmivé, s hogyan lesz a rendből káosz. Leírja, ahogyan a német hadsereg végigvonult falujukon, majd azt is, ahogyan a szovjet. A különbségekről a később születettek nem sokat tudnak, de Bertalan Emma ezt saját bőrén élte meg. Döbbenetes olvasni, megérteni, hogy egy addig muködő rend miként fordul át viharos gyorsasággal az ellenkezőjébe, s hogyan lesz a falu dologtalan alkoholistájából tanácselnök - hogy csak egyetlen példát említsünk. Mindeközben megrázó őszinteséggel ír a szűkebb környezetét érintő személyes tragédiákról, melynek nyomán széthullott a család. A könyv az apa halálával ér véget, a hetvenes évek közepén.
Két évvel később, ugyancsak a Czupi kiadó gondozásában jelenik meg második könyve Őszi szivárvány - Emlékek 1956-ból és más írások címmel. Lenhardtné Bertalan Emma kevéssel a forradalom kitörése előtt hozta világra - nem hétköznapi körülmények között - lányát. Az anyaság csodálatos megélése elválaszthatatlanul fonódik egybe '56 semmihez sem fogható, egy egész nemzetet felemelő feledhetetlen élményével. Ismét csak személyesen megélt élményeit osztja meg az olvasóval. Szenvedéllyel, aggódással, emelkedettséggel, büszkeséggel - néhol mások helyett való szégyenkezéssel. S azzal, hogy az utána következő nemzedéknek hitelesen adja át a látottakat, hallottakat, megerosítve őket abban, hogy a múlt el nem hazudható. Minden szavából sugárzik nem csak a hazaszeretet, de az a tudat, hogy Magyarország életében nagyon hosszú idő óta ez a tizennégy nap volt a legszebb. Annyira szép, hogy érdemes volt meghalni is érte. Sorait olvasva ott vagyunk vele minden percben, minden történetben. Egyik eseményből a másikba, szinte kézen fogva vezeti az olvasót, s képes arra, hogy mindvégig ébren tartsa érdeklődését.
2010-ben, mintegy karácsonyi ajándékként jelent meg ugyanannak a kiadónak a közreműködésével a harmadik kötetet, amely a Télidő címet kapta. A címválasztásban szerepe van Bertalan Emma korának, hiszen 82. évében van. Egy tisztességesen megélt élet számvetése is ez a könyv, amelyben az érett kalász meghajtja fejét. A szerző utolsó könyvében azokról az évekről szól, melyek az eltiport, elcsalt, lehazudott forradalmat követték. Miként nyomorította meg a hallgatás családok életét, bomlasztott fel baráti kapcsolatokat, tett ellenségekké egymással addig békességben élőket. Tisztán kiolvashatóak a lélekgyilkosság különféle fázisai, ugyanakkor az is, ahogyan az életösztön felülír mindent, mert élni kell, az utódokat fel kell nevelni, a magukra maradt idősekrol gondoskodni kell. E kötetben, ha nem is kifejezetten útleírások formájában, inkább élménybeszámolóként jelenik meg a pőre tény: milyen volt az élet a legvidámabb barakkban, s milyen ott, ahol szabadon lehetett élni. Külföldi útjaikról is számot ad Bertalan Emma, amikor európai, tengeren túli útjairól ír, melyeken vele tartott férje, Lenhardt Antal és lánya, Kata. Az olvasó előtt is kitárul a horizont, annak ellenére, hogy ma már nincs jelentőségük a határoknak. Inkább talán egy szellemi, lelki horizont képe rajzolódik ki, amelyről az őt követő generációk nagyon keveset, vagy semmit nem tudnak. Éppen ezért sajátos történelemkönyv e három kötet, melynek elolvasása bármely korosztálynak jólélekkel ajánlható.
Bizonyos mértékben kívülállóként nem mulaszthatom el felemlíteni a Czupi kiadó viszonyulását Lenhardtné Bertalan Emma könyveihez. Mert az, ahogyan e kiadó tulajdonosa gondozásába vette e három kötetet, abban annyi szív, lélek, emberség van, ami nagyon messze esik a pénz, az anyagiak világától.
Ez a könyv nem mai értelemben vett sikertörténet. Nem is lehet az, hiszen történelmünk utóbbi nyolcvan évének kínkeserves gyötrelmeiről, viharairól szól. Végső kicsengése mégis az, hogyan lehet a legvadabb, legkegyetlenebb történelmi időkben is embernek maradni. Bertalan Emma számára ebben egész életében hatalmas kapaszkodó volt mélységes istenhite, amely övéivel együtt átsegítette minden nehézségen, s meg tudott maradni hazáját, magyarságát mélyen szerető embernek.
Csongrád, 2010 decemberében
Lehoczky Leopoldina

Zalai Hírlap 2011. június 27. 148. szám 13. oldal
Annalesekkel kezdődött
Csabai Béla nyugalmazott iskolaigazgató kutatta és megírta faluja történetét
Szalabán Attila
Galambok - A helyi általános iskola évtizedeinek megörökítése után újabb könyvet írt Csabai Béla. A nyugállományú iskolaigazgató ezúttal faluja, Galambok történetét kutatta és vetette papírra.
Historia est magistra vitae - magyarul a történelem az élet tanítómestere. Ezt a régi latin közmondást abszolút igaznak tartja Csabai Béla, a galamboki általános iskola nyugalmazott igazgatója, aki már az 1970-es évek óta dédelgette tervét, hogy megírja a dél-zalai falu történetét. Az álom most vált valóra, nemrég a galamboki önkormányzat és a Czupi Kiadó közösen jelentette meg a 346 oldalas kötetet, mely nemcsak az évszázadok eseményeit tárja az olvasók elé, hanem Galambok néprajzába, kultúrájába is bepillantást enged.
- Történelemtanár vagyok, hivatásomból adódóan vallom, hogy nyomot kell hagynunk magunk után. Ez motivált abban, hogy pedagógiai célzattal mindig feljegyezzem az eseményeket, s afféle annaleseket hozzak létre, melyek a falu legutóbbi négy évtizedének történéseit megörökítették ecsetelte Csabai Béla. - Ez jelentette a könyv alapját, de természetesen ez csak egy nagyon kis része volt a munkának. Szükség volt a korábbi évszázadokról szóló források felkutatására, a múlt feltárására.
Csabai Béla a megyei és püspöki levéltárakat kereste fel, helybéliektől gyűjtötte a falu történetére vonatkozó információkat, s szakemberekkel is egyeztetett a már megállapított tényekről. Rengeteg dokumentumot talált, melyek mind Galambok korabeli életének egy-egy kis szeletét mutatták be - nemegyszer a mai olvasók számára humoros módon. Ezek közé tartozott például az a tanfelügyelői feljegyzés, mely egyebek mellett arról tudósított, hogy a galamboki iskolás gyerekek milyen lázadó szemléletűek voltak - a református iskola falára az udvari vécéből vett "anyaggal" írtak fel a bécsi udvart káromló kifejezéseket.
A falu történetéből persze más érdekességeket is rejteget a terjedelmes kötet. A második világháború szomorú éveiből maradt fenn például az a bizalmas irat, melyhez kutatásai eredményeként Csabai Béla is hozzájutott, s most publikált. A dokumentumban a Veszprém egyházmegyei Hatóság értesítette a galamboki római katolikus plébániát, hogy: "a Haza védelmének érdekében kénytelenek leszünk egyes harangjainkról lemondani". A tájékoztatás szerint a Honvédelmi Kincstár többek között a galambokiak féltett, 310 kilogrammos harangjára vetett szemet, s az egyházmegye arra kérte a helyi papot, hogy igyekezzen elérni: "a harangok elvitele a hívek között minél kevesebb megmozdulást okozzon, és minél nagyobb nyugalommal viseljék el". Mindez később valóra is vált, 1944 őszén a bérmaútját Dél-Zalában kezdő Mindszenty József megyés püspököt már nem köszönthette a katolikus templom nagyharangja, melyet az év június 7-én hadi célra leszereltek és elszállítottak.
- Az írás során magam is megbizonyosodhattam arról, hogy Galambok mindig, nagyon sok mindenben élen járt - jegyezte meg Csabai Béla. - Amikor például Eötvös József rendelete megjelent, azonnal két iskolája lett a falunak. De volt rá példa, hogy a jegyző vitte a gyerekeket kiállításra, és például a helyi néptanító 1951-ben az elsők között írta elő a lányok számára a tornanadrág viselését - pedig akkor ezzel szinte istenkáromlást követett el a nép szemében. Öröm volt számomra mindezt a különböző forrásokból elolvasni, és most még nagyobb öröm, hogy megoszthattam másokkal.

Zalai Hírlap 2011. június 4. 130. szám 18. oldal
Egy elfelejtett zászlóalj
Kelemen Valéria
A Franciaországban élő, édesanyja révén kanizsai kötődésű szerző, dr. Hortobágyi Ferenc a kanizsai népfelkelő hadtápzászlóalj I. világháborús történetét dolgozta fel.
Elsősorban a nagyapja, valamint a kanizsai hadtápzászlóalj emlékének ajánlja a kötetét dr. Hortobágyi Ferenc

Események a balkáni hadszíntéren az első világháborúban - Az elfelejtett zászlóalj. Ez a címe Hortobágyi Ferenc könyvének. A szerzővel a Halis István Városi Könyvtárban beszélgettünk, miután egy rendkívüli történelemóra keretében a BLG-s diákokkal is megosztotta gondolatait.
- Nagyapám, aki kanizsai polgár volt, 1914 augusztusában bevonult a huszadik zászlóaljba, s 1918. december 10-ei leszereléséig katonaként szolgált - kezdte a szerző, hozzátéve: a tőle érkezett harminc darab tábori postai levelezőlap, gyermekkori emléktöredékek és néhány fénykép indította könyve megírására. Eredetileg csak arra törekedett, hogy a személyes forrásokat rendezve és kiegészítve beillessze azokat a balkáni hadszíntér szakleírásokból megismerhető történések sorába, s valójában ekként nyertek új értelmet a gyéren érkező tábori postai lapok sorai. - A megmaradt lapok kapcsán szerettem volna megérteni, miről is van szó azokban, hiszen háború idején rejtjeles üzenetek érkeznek, amiket csak, az tud megérteni, aki tisztában van a helyzettel.
A témát alaposan körbejárta a szerző. A személyes sors, a nagyapa intim közleményei így váltak egy katonai alakulat világháborús történetének alkotóelemeivé, a balkáni frontesemények szerves részévé.
- Igyekeztem a történteket a rendelkezésre álló források alapján a lehető legteljesebb hitelességgel felidézni - folytatta. - A titkosítások feloldása után jutottam el arra a pontra, hogy levéltári történelmi dokumentációkat is igénybevegyek a kutatásaimhoz. Mivel azonban az alakulat levéltára szinte teljesen elpusztult, a dossziékban csak részben találtam használható anyagokat. Ilyenek voltak a magasabb parancsnokság iratai, amiket az alakulathoz intéztek, azután akitüntetési felterjesztések, melyek Bécsben megmaradtak az irattárban. Utóbbiak indoklásaiból szerencsére kiderült, hogy az alakulat hol volt, hogyan harcolt, s az illető miben tűnt ki. Megvilágosodott az események háttere, a környezet, amelyben lejátszódtak. A levéltárak hozzáférhetővé vált, szigorúan bizalmas anyaga pedig egészen életközeibe hozta a tragikus emberi színjátékot.
Dr. Hortobágyi Ferenc nagyapja, valamint a kanizsai 20II-es népfelkelő hadtápzászlóalj emlékének ajánlja a kötetét, s persze mindazoknak, akik érdeklődnek a múltbeli történések iránt.
- Édesanyám született Nagykanizsán, s az első gyermekkori történeteim, melyekre magam is vissza tudok emlékezni, úgy két és fél éves koromra datálhatok, s mind ehhez a városhoz, egy kanizsai karácsonyhoz kötődnek -folytatta a nyolcvanadik életévében járó szerző, aki amúgy Egerben született, 1957 óta él Franciaországban, s éppen az 56-os események miatt hagyta el szülőhazáját. Végzettségét tekintve repülőmérnök, de roppant kacskaringós utat járt be a nemrég megjelent könyvével is a nagyapja emlékének adózó dr. Hortobágyi Ferenc.
A könyv a Czupi Kiadó gondozásában jelent meg.

Zalai Hírlap 2011. március 23. 68. szám 3. oldal
Rendhagyó volt az óra
Dr. Hortobágyi Ferenc is beszélt kutatómunkájáról

Nagykanizsa (kv) - A BLG 12. évfolyamos diákjainak rendhagyó történelemórát jelentett az a könyvbemutató, melyet tegnap délelőtt tartottak a Halis István Városi Könyvtárban.
A program vendége a Franciaországban élő, kanizsai kötődésű szerző, dr. Hortobágyi Ferenc volt, aki a nagykanizsai 20/II. népfelkelő hadtápzászlóalj I. világháborús történetét dolgozta fel a Czupi Kiadó gondozásában frissen megjelent könyvében. Megírására gyermekkori emléktöredékei s nagyapja tábori postai levelezőlapjai indították.
Az Események a balkáni hadszíntéren az első világháborúban - Az elfelejtett zászlóalj című kötetet Czupi Gyula könyvtárigazgató, s a megjelenését támogató kulturális bizottság elnöke, Balogh László mutatta be.

Zalai Hírlap 2011. január 31. 25. szám 11. oldal
Könyv a répáról
CÉLKITŰZÉS A rostdús, egészséges zöldséget népszerűsítenék

Nagykanizsa-Miklósfa
(hba) - A miklósfaiak büszkeségéről, a tarló-, vagy közismertebb nevén kerékrépáról írt könyvet a helyi agrárszakember, Imrei Ferenc.
A Czupi Kiadó gondozásában, a Közművelődési és Városszépítő Egyesület támogatásával megjelentetett kiadványból nemcsak ezt az ízletesen feldolgozható, étrendünkben mégis mellőzött növényt ismerhetjük meg, hanem - éppen ennek feloldására - félszáz, belőle elkészíthető étel receptjét is.
- Nem tősgyökeresként élek itt, ahogy errefelé mondják, "kányahozta" vagyok - bocsátotta előre Imrei Ferenc. - Így aztán nem túl régről ismerem a kerékrépát, mint ételalapanyagot - egy vacsora alkalmával kóstolhattam meg először, s akkor azt hittem, káposztát eszek...
A könyvírásba a helyi kertbarátkör elnökeként csöppent mezőgazdasági szakembert az agronómiai-botanikai rész összeállításával bízták meg. Aztán egyre mélyebbre ásott az információk rengetegében, s riportozni kezdett a helyi konyhát jól ismerő idős emberekkel, ennek köszönhetően kaphattak helyet a receptek a Répakönyvben. Társszerzőként a kiadó Czupi Gyula működött közre, aki az elmúlt évek répafőző versenyeinek históriáját gyűjtötte össze. Munkája során Imrei Ferenc tájékozódott a kerékrépával kapcsolatos kultúrtörténeti-gasztronómiai vonatkozásokról is, új információit beleszőtte könyvébe. Ezek sorában például fény derül arra, hogy bár Vas és Zala kivételével idehaza inkább csak állati takarmányként ismert, Francia-, Svéd- vagy Írországban rendszeresen kerül az asztalra, mert vitaminokban, rostokban és ásványi anyagokban gazdag.

Nagykanizsai Maraton 2011. január 21. 3. szám 6-7. oldal
Kapuinkat kinyitjuk
A HÉT TÉMÁJA Esélyegyenlőség helyi környezetben

Nem panaszkodhatunk, ám hiányosságok még mindig vannak. Nagykanizsa az átlaghoz képest jó helyet foglal el az akadálymentesítés és az esélyegyenlőség területén, ám a tolerancia és az információk hiánya miatt sokan még mindig idegenkednek attól, hogy felvállalják és tegyenek valamit a saját érdekükben.
A Magyar Kultúra Napjára megjelent egy könyv, amely egyebek mellett éppen erre hívja fel a figyelmet, vagyis a kapuk kinyílnak.
Mindenki a saját szemszögéből ítél, így talán az sem furcsa, ha megoszlanak a vélemények arról, hogy Nagykanizsán milyen az esélyegyenlőség. Két közismert ember most együtt írt egy könyvet a nyitottságról és a lehetőségekről. "Azt hiszem, hiányt pótol ez a könyv, hiszen ilyen szerkezetben és ebben a témában mi vagyunk az elsők, akik írnak itt a városban" - hangsúlyozza az egyik szerző, Büki Pálné. Az Idősügyi Tanács társelnöke szerint az időseknek, a klubtagoknak, az itt élő mozgáskorlátozottaknak és hozzátartozóiknak szól ez a kötet. "Az idősek helyzetét nézve nincsen panaszra ok. hiszen jó a szociális háló, rengeteg civil klub működik, vagyis törődnek egymással az idősek, ami országosan is egyedülálló. A fogyatékkal élőkkel kapcsolatban már nem biztos, hogy ugyanez elmondható."
Kardos Ferenc, a városi könyvtár igazgató-helyettese a könyv másik szerzője. Mivel személyesen is érintett a témában, különösen szívén viseli a fogyatékossággal élők helyzetét. Szerinte Nagykanizsa bár nagyot lépett előre, mégis vannak hiányosságok ezen a területen. "Az érthető, hogy a városban nehéz az akadálymentesítés, hiszen sok a századfordulós épület, melyek nehezen átalakíthatók. A nagy áttörést a város rehabilitáció adja, most például a megújult Huszti tér teljesen akadálymentes, a tervek szerint az egész belvárosra ez lesz a jellemző. Két dologgal azonban nem vagyok elégedett. Az egyik a városháza, amely azt gondolom, a mostani formában akadálymentesíthetetlen. Azok közé tartozok, akik azt mondták, hogy egy szolgáltató városházára lenne szükség egy épületben. Bár az tény, hogy az építészek ma már jobban figyelnek a mozgássérültekre, ennek ellenére az a tapasztalatom, hogy a látássérülteknek még nagyobb gondjaik vannak. Nem látják a széleket, a felfestéseket, de a legnagyobb probléma a járdák, utak minősége. Például a Sugár utcán van legalább negyven gödör, ahol már én is több alkalommal estem el."
A fizikai akadálymentesítésnél azonban sokkal fontosabb a lelki akadálymentesítés. Kardos Ferenc kiemelte, hogy egy hétköznapi életet élő mozgáskorlátozott, hallássérült, látássérült nehezen talál társat, így bezárkózik. Sok pluszra van szüksége, hogy kilépjen, és a társadalom elfogadja őt. "Az emberek részéről általában két vélemény a jellemző: vagy nem vesznek tudomást róluk, vagy túlságosan védik őket. A másik véglet, hogy maguk a hozzátartozók sem engedik az utcára, mert mit szólnak a szomszédok, vagy nem mehet egyedül, mert felborul a kerekes székkel. Aki elolvassa a könyv második részét, az négy dologra kap választ: hol érhetők el ezek a fogyatékkal élő szervezetek, milyen szolgáltatásokat nyújtanak, kiknek, valamint betegségtípusokat ismertet, a fogyatékkal élők mindennapjait érintő praktikumokat, a szív és rákbetegeknél a prevenciós előadások szerepét hangsúlyozza."
Kardos Ferenc szerint azért fontos ez a könyv, mert ha csak a városban működő húsz nyugdíjas klubhoz eljut, és csak 10-10 ember veszi kézbe, aki nem fogyatékkal élő, lehet, hogy életében most először találkozik a különbséggel, hogy ki a vak, ki a látássérült, mi a kettő között a különbség. "Azt várom, hogy aki a könyvet olvasgatja, az talán rácsodálkozik, hogy "Jé, hát a szomszédom, az ismerősöm, mozgássérült, neki járna gépkocsi támogatás." Vagy kapunkhírt olyan betegről, akiről eddig nem tudtunk, mert bezárkózott. Remélem, így talán többen odafigyelnek a problémára és magukra az érintettekre is. A nyugdíjas szervezetekhez hasonlóan mi is közösség vagyunk. Mi is azt szeretnénk prezentálni, hogy ha egy mozgáskorlátozott bemegy egy ilyen közösségbe, sokkal jobb lesz neki. Nem a teljesítmény a lényeg, hanem az a fontos, hogy boldog, közösségi létet hozzunk létre. Ez nem jár semmivel, csak ki kell lépni a házból."
A Kapuink kinyílnak című könyv pályázati pénzekből, valamint az önkormányzat, helyi egyesületek támogatásával valósult meg, emellett egy helyi cég is támogatta a kezdeményezést.
Varga Tünde

Újabb szolgáltatással bővült a városi könyvtár, amely elsősorban a látás-és hallássérülteket érinti. Pályázati pénzből, több milliós beruházással úgynevezett indukciós hurkot alakítottak kl a könyvtár két épületében, így a hallássérültek is élvezhetik a könyvtári programokat. Emellett vásároltak egy speciális szkennert, amely egyfajta hangos olvasóként funkcionálva segíti a látássérülteket. Fotónkon éppen Molnár Béla próbálja kl a hasznos szerkezetet.

MEGKÉRDEZTÜK
Ön segítene?
Horváth Gyula: Volt egy Ismerősöm, aki látássérült volt, de megpróbált teljes életet élni. Ha ilyen emberrel találkozok, akkor segítek, de a többség észre sem veszi. Mindenki magába fordul, nem figyelünk egymásra. Ha ismerős, vagy szomszéd, akkor lehet, de ismeretlennek nem segítünk.
Polai Lászlóné: A közvetlen környezetemben nem él fogyatékkal élő, vagy mozgáskorlátozott, de az tény, hogy nagyon nehéz lehet az életük. Egy példa: nemrég eltörte a fiam a lábát, nehéz volt a mindennapi életét élni, kiszolgáltatottá vált, pedig ez csak átmeneti ideig tartott. Az a szomorú, hogy a mai világban kevés olyan ember van, aki segítene akár egy adott helyzetben.
Horváth Gyula: Én szívesen segítek, ha sérült embert látok, mert bármelyikünk bármikor kerülhet ilyen helyzetbe. Sajnos a tapasztalat azonban nem ezt mutatja, mert sok fiatal nem így viselkedik. Észre sem veszik őket, vagy ha igen, még nekik áll feljebb, tisztelet a kivételnek. Ez nem nevelés kérdése, a környezet nagyon meghatározó, hogy valaki hogyan áll egy ilyen kérdéshez.
Göncz Ferenc, a Thúry György Kereskedelmi Szakközépiskola igazgatója
"Nagyon jó, hogy törvényi előírások vannak az akadálymentesítésre, de véleményem szerint ezt a problémát csak így megoldani nem lehet. Az emberek jelentős része nem toleráns a fogyatékkal élők, sőt az idősebb korosztály felé sem. Ha megkérdeznénk, hogy egy paralimpiai érem ugyanannyit ér-e, mint az olimpiai arany, valószínűleg a többség nemmel válaszolna, pedig az értékük ugyanaz, sőt. Több tolerancia és segítőkészség kellene."

Kanizsa 2011. január 20. 2. szám 5. oldal
Együtt az idősek és mozgáskorlátozottak

Az Idősügyi Tanács és a Mozgáskorlátozottak Nagykanizsa Városi Egyesülete szervezésében, Büki Pálné és Kardos Ferenc szerkesztésében jelent meg a Kapuinkat kinyitjuk című kötet, amely betekintést nyújt a városi idősügyi és fogyatékkal élőket tömörítő szervezetek életébe.
A könyv sajtótájékoztatóján Büki Pálné elmondta, száznegyven példányban jelent meg a könyv - ebből nyolcvan tiszteletpéldány - de van lehetőség az utánnyomásra is. Felépítését tekintve alapvetően három részre tagolódik, az első a városunkban tevékenykedő Idősügyi Tanács nyolc évét mutatja be, ezen belül is elsősorban az utóbbi négy évre fókuszálva. A második rész húsz idősügyi klub tevékenységével foglalkozik, a harmadik pedig a mozgáskorlátozottak mindennapjait tárja fel. A kötet százhatvan oldalán nem elsősorban eseményekről olvashatunk, hanem megismerhetjük az idősek és fogyatékkal élők szervezeteit, működésüket. Ami az idősügyi klubokat illeti, fontos, hogy ezek a szervezetek ismerjék egymást, és ennek érdekében közös rendezvényeket is szerveztek. Innét jött az ötlet, hogy egységesen foglalkozzon a kötet ezekkel az egyesüle- tekkel. A könyv létrehozásának ötletgazdája amúgy a Honvédszakszervezet képviseletében Tarr Ernő volt, aki elmondta, 2009 év végén, 2010 elején készítettek felmérést a szervezetek életéről, munkájukról. Ezeknek az adatoknak az ismeretében határozták meg a kötet tematikáját. Dr. Lukácsa Erzsébet, a negyvenöt tagot számláló Idősügyi Tanács nevében kiemelte, a könyv címe találó, hiszen épp az a céljuk, hogy nyissanak a város idős lakossága felé. Sokan nem is tudnak ezeknek a kluboknak a létezéséről, emiatt nem részesülhetnek a közösségi programok adta élményekben sem. A tájékoztatón elhangzott továbbá, Donát Attila nyugalmazott operatőr képszerkesztőként járult hozzá a közös összefogásból született mü megszületéséhez.
A könyv egyszerre közösségi és egyéni bemutatkozás, várostörténet, kultúrtörténet, szervezettörténet vagy akár klubtörténet is. A kaput most az időskorúak közössége nyitotta ki. Önmagának és a nagyvilágnak szól ez a kitárulkozás.

Zalai Hírlap 2010. szeptember 2. 204. szám 18. oldal
Málé, gánica, dödölle
LEPOROLVA Ötven évig pihent a szakdolgozat az íróasztal mélyén

Nagykanizsa (pa) - Valódi kuriózumként kell említeni azt a kis könyvecskét, melyet az idei fesztiválra ad ki a Czupi Kiadó. A mű alapját Miklós Zoltánné egykori szakdolgozata adja, mely az 1960-as évek népi táplálkozásával foglalkozik.
Miklós Zoltánné diplomadolgozata ötven éve pihent az íróasztal mélyén. A nyugdíjas pedagógus nemrég aztán úgy döntött, hogy közkinccsé teszi az 1958-1960 között általa gyűjtött információkat, recepteket, mindazt a tudást, amit a kanizsai és környékbeli parasztasszonyoktól hallott.
- A pécsi tanárképző főiskola magyar-történelem szakos hallgatójaként dr. Temesi Mihály tanszékvezetőtől kaptam a feladatot, hogy dolgozzam fel a nagykanizsai járás népi táplálkozását - emlékezett vissza Ildi néni. - Két éven keresztül jártam hétvégenként a falvakat, Kiskanizsát, Garaboncot, Kisradát, Gelsét, Galambokot, Komárvárost, Homokkomáromot és Zalakarost. Ültem, hallgattam és jegyzeteltem, hogy miként készítik a különböző étkeket az asszonyok. Ezek valójában nem receptek voltak, a leírásokban ugyanis nem szerepelnek dekák, kilók, percek csak az az évszázados tudás, hogy a kevésből, miként lehet valami laktatót, ízletesét készíteni. S, lám, ma ínyencségnek, különlegességnek, szinte divatosnak tűnnek azok a lepények, prószák, dödöllék, gánicák, kásák, melyeket annak idején a szegénység, a leleményesség, a kényszer szült.
Fellapozva a könnyvet, valóban érdekes, értékes néprajzi gyűjtésnek lehetünk tanúi. Megtudhatjuk például, miként nézett ki a '60-as években egy parasztkonyha, milyen eszközöket használtak a sütéshez, főzéshez, s, hogy milyen levesek, főzelékek és egyéb fogások, például dödöllék kerültek az asztalra. A Miklós Zoltánné által készített diplomamunkának, a táplálkozási szokások mellett, a Zalában előforduló tájnyelvi szavak összegyűjtése is fontos részét képezi. Megtudhatjuk például mit jelent a kuszkó, a macóka, a vajling, a buborka, a borsu vagy a bugyigás korsó.
Ildi néni egykori jegyzetei a mai napig megvannak, mint ahogy a szakdolgozat is, mely a mostani könyv gerincét képezte. Ahhoz, hogy megjelenhessen önkormányzati támogatás és egyéb céges szponzorációra is szükség volt.
- A könyvnek helytörténeti értéke van, hiszen Nagykanizsa múltjának egy szeletét mutatja be - vélekedett Czupi Gyula, a városi könyvtár igazgatója, a könyv kiadója. - A kiadványban egyébként nem csak a dödölléről lehet olvasni, egyéb népi ételek, így például a miklósfai savanyított répa, a zuzorkaleves vagy éppen a köleskása elkészítésének módja. A kiadványban, mely megvásárolható lesz az idei rendezvényen természetesen a Bor- és Dödöllefesztivál hétéves történetéről is szó esik, fényképekkel illusztrálva. Kétmondatos recept a dödölléhez
Ötven évvel ezelőtt ugyanúgy készítették a dödöllét, mint manapság, jóllehet akkoriban nem porciózták ki a hozzávalókat, az asszonyok mértékegységek nélkül is tudták, miből és mennyi kell az étel elkészítéséhez. íme egy korabeli recept: "A krumplit meghámozzák és annyi vízbe fölteszik, hogy a krumplit elnyelje. Mikor forr, egy kevés kis lisztet tesznek bele, vöröshagymás zsírral leöntik, összedagasztják, zsírral kiszaggatják és kész."

Zalai Hírlap 2010. január 30. 25. szám 18. oldal
Zenei emlékhelyek csokra

A Halis István Városi Könyvtárban a minap, a magyar kultúra napi programsorozat keretében mutatták be Kocsis Katalin: Nagykanizsa 100 zenei emlékhelye című kötetét A szerzőt sokan onnét ismerik, hogy számos televíziós és rádiós műveltségi vetélkedőn nyert.
A bibliotéka zenei részlegét vezető Kocsis Katalin 345 oldalas, 225 képpel illusztrált könyvét a kötet kiadója, Czupi Gyula mutatta be az érdeklődőknek, kiemelve: a kuriózumnak számító kiadvány szerzője egy igazi lokálpatrióta, aki úgy rendezte az ismereteit Kanizsa zenei életéről, hogy azokat helyszínekhez kötötte.
Nagyon sokszínű ez a világ, főként a XIX. század második felétől a XX. század közepéig, s Kocsis Katalin úgy mutatja be városát, Nagykanizsát, ahogyan akkoriban valójában is volt. Rendkívül pezsgő kulturális benne nagyon színes zenei élettel, alkotó és műkedvelő zenészekkel, zenei csoportokkal, Kanizsáról messzire jutó hírességekkel, s emellett a zene napszámosairól, a zenepedagógusokról sem elfeledkezve.
- Egy ilyenfajta könyv egy kicsit mindig a múltnak az újra birtokba vétele - fogalmazott a kötetet méltató Czupi Gyula könyvárigazgató, az idén 15 éves évfordulóját ünneplő Czupi Kiadó vezetője, a gondozásában megjelent műről. - Olyan területek jönnek elő, amiket már elfelejtettünk vagy nem is hagyományozódtak, így ennek révén újra része lesz az életünknek és a történeti tudatunknak. Ilyen szempontból pedig hiánypótló műről van szó, amit minden kanizsainak és elszármazottnak is jó szívvel ajánlok.
- Magyarország zenei emlékhelyein már másfél évtizede dolgozom, s bár nagyon sok anyagom összegyűlt, kutatnivaló is maradt jócskán, így ebből nem mostanában lesz könyv - mondta Kocsis Katalin, aki nemcsak a városi bibliotéka zenei könyvtárosaként ismert, hiszen zenei témában számos televíziós és rádiós műveltségi vetélkedő nyertese. Kulturális területen végzett munkájáért vehette át a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, s Nagykanizsa városa is jutalmazta már Pro Urbe díjjal. - Nagyon szerettem volna, hogy valami produktuma legyen a munkámnak, így egy kolléganőm tanácsára feldolgoztam Nagykanizsa zenei emlékhelyeit. Azokat a még létező, illetve megsemmisült házakat gyűjtöttem csokorba, melyeknek valamilyen módon köze van a zenéhez vagy a zenészekhez, zeneszerzőkhöz, előadókhoz, híres zenei eseményekhez. Kutatásaim során szembesültem vele: egészen elképesztő a zenei életnek az a minősége, ami itt volt Kanizsán, főleg a város remek fekvésének köszönhetően. Ráadásul olyan első vonalbeli muzsikusok éltek itt, akik ha a fővárosban működnek, ma nemzetközi hírűek lennének. Számomra döbbenetes volt, hogy zömüket a város teljesen elfelejtette, így most én megpróbáltam őket ebben a könyvben visszahozni. Gondolok itt Ketting Ferenc tanárkarnagyra, aki az Irodalmi Művészeti Kör kórusát az egyik legjobbá tette az országban a 30-as évekig, vagy a zeneiskola alapító igazgatójára, Vannay János zeneszerzőre. Az ő nevük némiképp ugyan ismert, de például Fábiánné Pásztor Irmáét soha nem hallottam emlegetni, holott Fischer Annié szintű zongoraművész volt, s a zsinagógának is voltak csodálatos, kiművelt hangú kántorai, mint Kartschmaroff Leó és Abramovics Márk.
Kocsis Katalin fáradhatatlan munkával, többek közt korabeli lapok mikrofilmes változatait tanulmányozva gyűjtögette össze a kanizsai vonatkozású dokumentumokat.
- Szerencsére jócskán akadt ezekből, hiszen Nagykanizsán 1862. nyarán indult meg az első hírlap, igaz, még a kaposváriakkal közösen - mondta Kocsis Katalin. - Először még Zala-Somogyi Közlöny volt a neve, aztán pár éven belül már csak Zalai Közlöny, ám kanizsai, a városunkban kiadott és szerkesztett újság volt! Utóbbiból már egyre többet digitalizáltak a kollégáim, de amikor én tavaly ilyenkor a kutatásaimat végeztem, még nagyon sok mikrofilmet kellett olvasnom. Ebből kifolyólag rengeteg estét itt töltöttem a könyvtárban, nagy magányomban olvasva és jegyzetelve a tényeket és történeteket.
S képzeljék: Kocsis Katalin olyan könyvekben is talált zenei vonatkozást, amire álmunkban sem gondolnánk! Például amiben Halis István megírta a kanizsai ferences rendiek zárdájának történetét, ott bukkant egy 1820-as történetre, amiből kitűnik: az alsótemplom új orgonáját csak úgy tudták kifizetni a barátok, hogy eladták a zárda nemes óborkészletét...

Zalai Hírlap 2009. április 29. 100. szám 7. oldal
Forradalmi tudósítások

HISTÓRIA Cser József írásainak kötete
Czupi Gyula könyvtárigazgató az új történelmi kötettel
Nagykanizsa - 1848-49 kanizsai történéseibe nyerhet bepillantást egy, a közelmúltban megjelent kötet révén a história iránt érdeklődő olvasó. Az összegyűjtött cikksorozat, naplórészletek írója már az enyészeté, ám forradalmi "tudósításai" máig hatnak.
1894 és 1895 között jelent meg a Zalai Közlönyben egy, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kanizsai történéseiről beszámoló cikksorozat, amelyet bizonyos Cser József jegyzett. A mai kor számára ismeretlen szerző személye többek érdeklődését is felkeltette, köztük Czupi Gyuláét. A Halis István Városi Könyvtár igazgatójának és segítőinek sikerült kideríteni, ki is volt valójában Cser: találtak újabb írásokat, s lassan kirajzolódott a szerző sziluettje is.
- Nem túlzás azt állítani, hogy újra felfedeztünk egy helyi történetírót, akit a kortársak még ismertek, de az egy-két generációval később élők már nem - mondta Czupi Gyula, aki egyben a Czupi Kiadó tulajdonosa is, s felvállalta Cser József fellelt írásainak könyvben történő megjelentetését.
- Cser Józsefet példának okáért Novak Mihály a Zalavármegye 1848-49. évi sza-badságharczban című, 1906-ban megjelent könyvében sokat idézi, akárcsak Barbarits Lajos, 1929-es Nagykanizsa monográfiájában. Tehát több forrásból lehetett róla tudni, ám egészen a közelmúltig bizonytalan volt, hogy konkrétan kicsoda is ő. Aztán képbe került egy azonos nevű veszprémi szerző, aki mindenfélét gyűjtött 1848-49-ről, s erről ott hírt is adnak, arról beszámolva: dicséretes, hogy egy nyugalmazott tanító ennyi mindent tesz a forradalom és szabadságharc kultuszáért. Nem tudtak azonban zalai publikációiról. Egy budapesti közgyűjteményben pedig található egy naptár, amely a benne lévő jegyzetek tanúsága szerint Cser József tanító 1848-49-es emlékeit tartalmazza. Miután összevetettük ezt a Zalai Közlönyben megjelent cikksorozattal, világossá vált, hogy a naplóbejegyzések lényegében a cikkek vázlatai. A forrásokból az is kiderül, hogy Cser a szabadságharc idején még gyermek volt. Tehát nem vett részt 1848 nagykanizsai eseményeiben, hanem azok szemtanúja volt, olyan gyerek, aki minden apró mozzanatra felfigyelt és emlékezett.
Czupi Gyula azt is elmondta: a vélhetően 1912 környékén Veszprémben elhunyt Cser József azért lehetett jól informált, mert édesapja strá-zsamesterként dolgozott a kanizsai városházán, így első kézből értesülhetett az akkori történésekről. Ahogy mi is most, a forradalom után százhatvan évvel: a könyv ugyanis eredeti kanizsai falragaszok és korabeli dokumentumok másolatait tartalmazza - amelyek közül többet most láthat először a város közönsége.
- Rengeteg kanizsai nevet ismerhetünk meg Cser gyűjtéseiből. Színes eseményekről számol be, s életszerű képet tár elénk a korabeli társadalomról. Úgy vélem, igazi olvasókönyvet állítottunk össze - mondta Czupi Gyula.
Kölcsönözhető a kiadvány, amelyet a város története iránt érdeklődőnek ismernie kell.
Az első esemény, amelyről a napló beszámol, 1848. március 15. fogadtatása Nagykanizsán, az utolsó a világosi fegyverletételtől menekült honvédek hazatérése. A szerző nem volt rendszeres naplóíró, a nagy időknek akart emléket állítani. Cser József naplója dokumentumértékénél fogva megérdemli a kései nyilvánosságra hozatalt; egyszerűségében is szép és megindító emléke a dunántúli kisváros szabadságharc alatti mindennapjainak, közhangulatának..

Nagykanizsai Maraton 2009. március 12. 10. szám 1. oldal
Egy könyv, és a szerző, amely a múlt előtt tiszteleg

Az 1894-95-ben megjelent, most újra közölt cikksorozat irányította először Nagykanizsa és Zala megye 1848-49-es eseményei iránt érdeklődők figyelmét Cser Józsefre. Czupi Gyula és a Thúry György Múzeum munkatársai az internet segítségével leltek rá egy 1848-49-es ereklyéket gyűjtő tanítóra. A honlaptartalom készítőjétől kaptak egy dokumentumot is, mely egy Veszprémben tevékenykedő tanítóról tudósít, aki ebben az időszakban a tanítók közéletében részt vesz, sőt a millenniumra társai közt "kezdeményezést" tesz. Cser József tanító ügyelt arra, hogy munkái, gyűjtései ne vesszenek kárba. Egy naptárba írt feljegyzései Budapestre, kivágat-gyűjteménye a Veszprém megyei könyvtárba, más emlékei a veszprémi múzeumba kerültek - mindegyik 1848-49-es témájú, de Nagykanizsára is került a más témájú gyűjteményéből. Most egy kötetben jelent meg a cikksorozat, a naptárra írt feljegyzés, valamint a kivágat-gyűjteménye elé írott szövege, sőt egy kortársa, Halis István írása is 1848-49 kanizsai eseményeiről. A könyv címe: Nagykanizsa a szabadságharc alatt.
A könyvet egyébként pénteken a hivatalos városi ünnepségek keretén belül mutatják be a Halis István Városi Könyvtárban délután fél egykor. Fotónkon a kötet látható a benne szereplő dokumentumok társaságában.

Zalatáj 2007. július 26. 650. szám 4. oldal
A helyi érték
A Czupi Kiadó elmúlt tizenkét éve a hagyományok őrzéséről szólt

Tizenkét éve alatt huszonhárom könyvet adott ki a nagykanizsai Czupi Kiadó. Czupi Gyula, a kiadó vezetője azt mondja: a könyvkiadásban az jelent számára örömet, ha olyan műveket segíthet a nyilvánosság elé, amelyek egyébként vélhetően örökre a szerző fiókja mélyén lapulnának.
- Az Identitás Szabadegyetem kilencvenes évek elején induló sorozatában az előadások anyagának kiadását szervezhettem, ekkor kerültem először kapcsolatba a könyvkiadással, amely megtetszett, mert érdekesnek találtam - idézi fel a kezdeteket Czupi Gyula. - Akkoriban nagyon fontosnak éreztem, hogy valamilyen vállalkozásba kezdjek, mert úgy vélem, hogy a vállalkozó nagyon fontos eleme a társadalmi életnek, hiszen önállóan hoz létre értéket a saját kockázatára. A könyvek, a könyvkiadás állt hozzám a legközelebb, úgy gondoltam, ahogy az addigi tapasztalataim, szervezőkészségem, olvasottságom, képzettségem, az, hogy könyvtáros vagyok - így a művek helyi értékét meg tudom ítélni -, mind-mind összegződhet egy ilyenfajta tevékenységben. Tudtam, hogy a könyvkiadás nem fog nagy pénzt hozni, de értelmes elfoglaltságot jelent, ami ráadásul azzal a jó érzéssel tölthet el, hogy olyan munkákat segíthettem megjelenéshez, amelyeknek nagy valószínűséggel másutt nem lett volna esélye. Rózsás János Duszja nővér című könyvét adtam ki elsőként - a szerzővel régóta jó a kapcsolatom. Egyszer, amikor éppen nála jártam, láttam, hogy a polcán ott van egy bekötött kézirat, amiről megtudtam, hogy már hosszú ideje őrizgeti. Akkor már megjelent a Keserű ifjúság című regénye, s ezt követte az én kiadásomban a fogságának egy rövidebb időszakát felölelő regénye, a Duszja nővér. Ez tizenkét évvel ezelőtt történt, s azóta huszonhárom kötetet adott ki a Czupi Kiadó.
- Milyen koncepció alapján választja ki azokat a műveket, amelyek alkalmasak arra, hogy megjelenjenek a kiadó kínálatában?
- Elsősorban a helyi értékekről szóló munkák érdekelnek és a helyi szerzők, de fontos számomra az is, hogy az általam elérni kívánt célközönséget ismerjem. Egyelőre ugyanis nem látok lehetőséget a kiadványok országos terítésére, mert az mindig nagy kockázattal jár.
- Az utóbbi időben különösen aktív, az idei könyvhétre például három kötet is megjelent az ön gondozásában.
- Így van, az aktivitás pedig annak köszönhető, hogy a szerzők három olyan művel jöttek, amelyeket az önkormányzat támogat, az önkormányzati döntés után pedig nagyon gyorsan meg kellett csinálni a könyvet. Egyik szerzőnek sem mondtam nemet, sőt, boldog voltam, az más kérdés, hogy az idő rövidsége miatt gyakran előfordult, hogy minden szabadidőm a könyvek előkészítésére fordítódott - ennek viszont a családom már kevésbé örült. Ám a végeredmény felől nézve úgy érzem, megérte a fáradtság. Legrégebb óta Mészáros József jelezte, szívesen venné, ha a Nagy-Magyarország emlékműről szóló kötetét megjelentetném, s most sikerült forrást is találni ehhez, de a szerző maga is hozzájárult anyagilag a kiadáshoz. Pék Pál szintén hosszabb ideje beszélt arról, hogy készül róla, versesköteteiről egy munka, ám csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy azt a Czupi Kiadó fogja megjelentetni. Pék Pál kérésének is örömmel tettem eleget, hiszen nem hétköznapi, ha egy helyi alkotó életművét dolgozza fel egy másik szerző - ez esetben pedig így történt. A harmadik kötet Dezső Ferenc és Büki Erzsébet korábbi, többek közt a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapban megjelent írásait gyűjti össze, amely a XX. század tanúi Nagykanizsán címet viseli. Nagyon sok képpel sikerült színesítenünk az írásokat, a könyv pedig - a másik kettővel együtt - bárki számára elérhető a világhálón is, a www.nagykar.hu-n. (Akit pedig maga a kiadó érdekel, az látogasson el a www.czupi.hu-ra! - a szerk.)
- A kiadó repertoárjában számos különlegesség is van.
- Igen, sikerült kiadni például egy beás nyelvű könyvet, kanizsai illusztrátorral, Ferkovics Józseffel. De említhetném Lengyák István könyvét, az Ollóvágtát, amivel kapcsolatban fantasztikus élmény, hogy a könyv a mai napig él és használják az iskolákban. S akkor itt van az első kötet, Rózsás Jánostól a Duszja nővér, amelyből három példányt úgy készített el, pontosabban úgy kötött be egy kanizsai könyvbarát, ahogy és amilyen anyagokkal Rózsás János tehette volna a kényszermunka-táborban. Azaz a borító cementes zsák papírjából készült, míg a könyv gerincére nyírfalapot ragasztott.
- Tervei?
- Az egyik nagy tervünk az, hogy egy, az egészséges étkezést népszerűsítő kötetet jelentessünk meg a közeljövőben. Persze, ez így, önmagában kevésnek hathat, ám a kötet "főszereplője" egy Nagykanizsán élő hölgy, aki évtizednyi kísérletezés után csak egészséges, kiváló, de hagyományos ízhatást nyújtó ételeket készít, saját, speciális receptekkel. A másik idei tervünk pedig az, hogy a Tarnóczky Attila által elindított, a város értékes épületeit táblával is megjelölő mozgalomhoz kapcsolódóan egy könyvben jelentessük meg valamennyi tábla tartalmát.
-aha-

Zalai Hírlap 1996. október 2. 230. szám 7. oldal
Rátekinteni önmagunkra

Rátekinteni önmagunkra
— Aki megemlékezik az idő múlásáról, a saját elvégzett munkájáról, aki számba veszi az eddig történteket, hogy megfelelő alappal induljon a következő időszak elébe, az ad, nem elszenvedője a történéseknek, hanem tevékeny részese. Az évfordulós ünnep „magaslatáról" rátekinteni magunkra a legemberibb tett —mondja elgondolkodva Czupi Gyula könyvtáros, akit Kanizsa rövidesen megjelenő almanachjánál faggatok.
— Úgy gondoltam, hogy egy bizonyos szempontból összegezve megörökíthető az 1995-ös nagykanizsai év — folytatja Czupi Gyula, aki szerkesztője a kötetnek. — Az évfordulóját ünneplő város jeleskedett olyan eseményekben, rendezvényekben, amelyek még napjainkban sem „csengtek le", amelyek nemcsak 1996-ban, hanem 15 év múlva, de merem remélni, hogy később is érdeklődésre tarthatnak számot. A város monográfiájának első része, a Nagykanizsai Honismereti füzetek szaporodó kötetei, a Ki kicsoda Nagykanizsán? mind jelezték, hogy a város írásban is hírt akar adni magáról. Szerény lehetőségeimmel ezt kívántam összegezni, s erre az almanach, mint forma, mint műfaj, mint hagyományos megjelenítés alkalmasnak kínálkozott.
— Szinte felsorolhatatlan a kötetben szerzőként felsorakozók száma.
— Bármennyire is egyszemélyesre terveztem a munka jelentősebbik részét — vallja a szerkesztő —, hamar rájöttem, hogy sokak együttműködése nélkül az almanach nem ér célba. Ez különösen jellemző a mű gerincét alkotó Hogyan ünnepeltünk? és Ünnepelt az egész város című fejezetekre. Különösen boldog vagyok, hogy a hivatalosnak mondható ünnepségek tükröztetésén túl helyet tudtunk szorítani iskolák, intézmények ünnepi rendezvényei felidézésének is. Természetesen csak azokénak, akik ezzel élni kívántak.
— Nem kerülhetjük meg a kiadás költségeinek a taglalását sem.
— A város kulturális pályázati alapjából nyert összeg volt az induló tőke. A Czupi Kiadó által 1000 példányban kiadásra kerülő, 167 fényképpel és egyéb illusztrációval ellátott 260 oldalas kiadvány költségeit azonban ez a pénz csak mintegy 50 százalékban fedezi. Bízom abban, hogy a többi az eladott példányok árából megtérül. Köszönettel tartozom azoknak, akik dolgoztak a kötet megjelenéséért, többségüknek csak azzal róhatom le hálámat, hogy írásuk megjelenik. A „Kanizsai almanach 1995-ről" című kötetet ünnepi alkalomkor, október 23-án 15 órakor kívánjuk bemutatni az Erkel Művelődési Központban. Jó lenne Nagykanizsán hagyománnyá tenni, hogy egy-egy könyvpremier is az ünnep részévé váljon.
Büki Erzsébet