Szertics László: Gyalogutak
A könyv adatai

 

Előszó

Első rész: A Mura kavicsokat görget

Második rész: Kényszerpályán/1

Második rész: Kényszerpályán/2

Harmadik rész: Ganz umgekehrt Marsch

Negyedik rész: Arcvonal a határon

Ötödik rész: Templomtorony a tájoló résében

Zárszó

 

Előszó

 

Könyvem kálváriája már legalább tizenöt éve kezdődött. Akkoriban mind gyakrabban és élesebben bukkantak fel azok az emlékeim, amelyek minduntalan fiatalságom történéseit vetítették elém.

Családom tagjait nem nagyon érdekelték viselt dolgaim, meg sem kísérelték, hogy meséltessenek velem. Pedig növekvőfélben levő kamaszok gyakran szorulnának olyan tanulságokra, amelyeket csak valamilyen átélt dologból lehet levonni.

Tudom ezt jól, mert én is így voltam az apámmal. Ő azonban nem igen mesélt nekem, még ha kértem is.

Ezért láttam szükségesnek leírni, amire még emlékeztem. Talán az unokák majd érdeklődéssel tanulmányozzák öregapjuk fiatal korának sajátos életét.

Eleinte csak naplószerű jegyzetekre gondoltam, amelyeket olyan sorrendben vetettem egy átírótömb vékony, barna lapjaira, ahogyan időnként felvillantak. Azzal sem törődtem, hogy az apró betűs kézírásom elolvasásához szinte külön kell születni: így is „posthumus” lesz: bajlódjon vele, akit valóban érdekel.

Hanem hamarosan rájöttem, hogy az emlékek nem csak magukban látogatnak meg olyan hirtelen. Mindig úgy jöttek, hogy magukkal hozták annak az időszaknak a hangulatát, cselekvéseim indokát és előzményét is. Kis novellaféle lett mindegyik.

Örültem ennek, mert a történetek – burkaik érintkezésénél – szépen összeolvadtak. Ilyesformán egészen kerek történetet hagyhatok magam után örökségnek.

Átdolgoztam az egészet, s regényszerűvé alakítottam. Legyen tőlem telhetően olvasmányos is az unokáknak! De azt azért most sem tudom megmondani, hogy mi lett belőle: életrajz, korrajz?

Egy kivételével minden szereplője élő, valóságos személy.

Valósak a viselt dolgok is. Ezek között egy fiatal generáció nevelkedett. A hit és meggyőződés természetesen csak egyirányú lehetett, kivéve azokat, akik apáik megtudott tapasztalásai folytán másfajta nézeteket is szívhattak magukba.

Ennyiben hű, de nem hiteles korrajz talán.

Fiatal emberek életének röppályája, egy jónak vélt hazafiság meredek íve, melynek lehajló szakasza egy egészen másfajta, ismeretlen világban ér véget. A dolgok átértékelése mindenféle szorongásos állapotban, amelynek során a két világ közötti ellentét legfeljebb csak tompul, de teljesen fel nem oldódik.

Írásomat tehát inkább ennek a felemás állapotnak valamilyen magyarázatául fognám fel. Azt hiszem, sok–sok, a dolgokat hasonló módon átélt kortársamra érvényes ez.

Barátom, aki volt szíves néhány oldalt átnézni művemből, azt ajánlotta, hogy szerkesszem ki belőle az elvtársi kapcsolatot. „Ma már nem illik ide.”

Nem tettem. Hozzátartozik ehhez az ívhez, mint ahogyan történeteim más elemei is egymásból folynak.